Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Szelényi Iván: Kapitalisták nélküli kapitalizmus

című könyvében. Nevezetesen, hogy a menedzserizmus valamiféle posztkapitalista forma, netán a kapitalizmus és a szocializmus között levő harmadik állapot, vagy harmadik út lenne. A posztkommunista menedzserizmus, mint a kapitalizmusba való átmenet stratégiája, ha sikeres lesz, akkor a kapitalizmusba vezető' útnak bizonyul majd, s nem a kapitalizmus alternatívájának és semmiképpen sem a meghaladásának. A klasszikus menedzserizmus-elméletek az új uralmi rendben a hatalom birtokosait szűkösen értelmezték, mint a menedzsereket, esetleg mint a technokratákat. A posztkommunista menedzserizmus hipotézise ezzel szemben az új hatalmi elitet komplex képződményként látja, melynek a magvát a technokrata-menedzserek és a politokrácia alkotják, de amely szintén tartalmazza a véleményformáló értelmiségi elit legjelesebb tagjait is. Ebben az értelemben tehát a menedzserizmus inkább mentalitást, a hatalom gyakorlásának sajátos logikáját jelenti, s nem egyszerűen a „menedzserek hatalmáról" szól. Még azt is meg merném kockáztatni, hogy a menedzserizmus logikáját Michel Foucault „pasztorális hatalmát" egy sajátos alfajaként értelmezzem. Azt is mondhatnám, hogy a posztkommunista menedzserizmus mintegy a kései kádár-korszak paternalista uralmának - amit Szakolczay Árpád nevezett szellemesen „pasztorális hatalomnak" - egy technokrata nyelvezetre lefordított változata. Értelmiség, kispolgárság, technokrácia: az osztályszövetségek történeti változatai a kései szocialista és posztkommunista Kelet-Európában Szociológusként a legdöntőbb kérdés számomra: vannak-e, s ha igen miben írhatók le a posztkommunista társadalom struktúrájának sajátosságai. Célom, hogy ezt a társadalmi szerkezetet történeti folyamatként jellemezzem. Kik azok a sajátos - a múlt társadalmi küzdelmei során kollektív aktorrá szerveződő - szereplők, akik ennek a társadalomnak a kulcsfontosságú hatalmi pozícióit elfoglalják. A most előadottak új könyvemnek az alapgondolatai. - Ideiglenesen címe hadd legyen: Kapitalizmus kapitalisták nélkül. A kelet-európai társadalmak szerkezetéről ez lenne a harmadik könyvem, de úgy is mondhatnám: ez a harmadik kötete egy nagyobb, e társadalmak struktúraváltozásait történeti folyamatként értelmező műnek. Az első kötet címe: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz volt; a másodiké: A harmadik út? Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz a hatvanas évek végének, a hetvenes évek elejének a terméke, ma úgy mondanám: reflexió a „nagy reformkísérletre". A könyv kiindulópontja, hogy a szocializmus klasszikus, sztálini modellje a karizmatikus vezér halála után legitimációs válságba került. Az államszocializmus klasszikus modelljét akár úgy is leírhatnánk, mint egy valamelyest racionalizált rendi struktúrát. E társadalmat azért nevezem rendi jellegűnek, mert térrendszerének kialakításában meghatározó szerepe a politikai tőke birtoklásának volt. Ahhoz, hogy valaki a szocializmus klasszikus korszakában a társadalmi hierarchia csúcsára tudja felbirkózni magát, be kellett lépnie a kommunista pártba, s ezen túl is meg kellett szereznie a politikai főnökök bizalmát, személyes hűségével, illetve a megfelelő világnézet nyomatékos hangoztatásával. Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyvem elemzése ennek a döntő mértékben rendi államszocialista struktúra bomlásának elemzésével indít. Az ural-