Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Szelényi Iván: Kapitalisták nélküli kapitalizmus
tekintve legnagyobb gazdasági vállalkozás vezérigazgatóinak mintegy 70-90 százaléka már 1989 előtt is menedzseri pozícióban volt. Egyik országban sem érte el a legnagyobb vállalatok vezetőinek körében a két százalékot azoknak az arányszáma, akik 1988-ban már magánvállalkozók voltak, s hasonlóan szerény azoknak az arányszáma, akik 1988-ban állami vagy pártfunkcionáriusokként tevékenykedtek. 2. A gazdasági elit ilyen mérvű reprodukciója ellenére Közép-Európában számottevő elitváltás történt 1989 után. 1993-as felmérésünk tanúsága szerint például az 1993-as politikai elitnek mintegy a fele 1988-ban csak beosztott értelmiség volt. Vagyis míg a gazdaságban az elit-reprodukciók, addig a politikában az elit-cirkuláció volt a meghatározó jelenség. Magyarországon az 1988-ban elit pozíciót elfoglalóknak mintegy egyharmada 1993-ban még nem érte el a 60 éves kort, vagyis kényszernyugdíjas volt. Ezen nem változtatott drámaian a szocialista pártok választási győzelme 1993-ban Lengyelországban, illetve 1994-ben Magyarországon. A szocialista pártok politikus káderállománya új volt, kevesen voltak közülük a kommunista apparátus vezető tisztségviselői, jórészük a nyolcvanas évek fiatal technokráciájából került ki, sokan közülük műszakiak, agrármérnökök, közgazdászok. Nem állja ki tehát az empirikus vizsgálat próbáját se a „hatalomátmentés", se a „politikai kapitalizmus" hipotézise: a politikai hatalom egykori birtokosainak jórésze elsüllyedt, s alig van közöttük olyan, aki politikai hivatalát vagy tőkéjét magánvagyon szerzésére tudta felhasználni. 3. Ugyan a nagyvállalati menedzser rétegnek sikerült megszereznie a gazdasági hatalmat, de a rendelkezésemre álló adatok szerint számottevő magánvagy ónra, mármint oly nagyságú vagyonra, mely alapján kellő pontossággal nagyburzsoáziának lehetne őket nevezni - legalábbis egyelőre - nem sikerült szert tennie. Csehországban és Lengyelországban a legnagyobb háromezer vállalat menedzsereinek 80 százaléka állította, hogy se saját magának, se közvetlen családtagjainak nincs semmi „üzleti vagyona". Magyarországon az ilyen választ adók arányszáma 50 százalék volt, de még a magyar tulajdonnal rendelkező menedzsereknek is a túlnyomó része vagy csak kis alvállalkozásoknak volt a tulajdonosa, vagy ha nagyobb vállalatokban rendelkezett részvénytulajdonnal, akkor tipikusan a tulajdon szerény hányadát sikerült idáig megszereznie. Nemcsak a nagyvállalati menedzsereknek nincs azonban nagyburzsoázia nevet kiérdemlő vagyona, másoknak sincs: a posztkommunizmusban ez a társadalmi osztály - legalábbis egyelőre még — nem létezik. 4. Bár a technokrata-menedzseri réteg a nagy túlélő, az 1989-es változás nagy nyertese, hatalma távolról sem korlátozatlan, privilégiumai mérsékeltek. Mindenekelőtt a posztkommunista technokratáknak és menedzsereknek piaci viszonyok között kell működniük, jövedelmezőség, piaci verseny, a fogyasztói döntések mozgásterüket lényegesen behatárolják. Erősen korlátozza a technokrácia mozgásszabadságát a nemzetközi pénzügyi rendszer, s általában a világpiac működése. Azokban a vállatokban, melyekben számottevő külföldi beruházás van, a menedzseri réteg éppen annyira függ a külföldi tulajdonosoktól, mint a menedzserek bármely más tőkés vállalkozásban. Van azonban a menedzseri hatalomnak egy sajátosan posztkommunista korlátja is. A posztkommunista átalakulás jelenlegi fázisában a korábbi állami tulajdon átalakulása összetett folyamat. A politikai prioritásként kezelt privatizáció gyakran, mégha csökkenti is az állam tulajdonosi szerepét, azt távolról sem szünteti meg. A nagyvállalati szférában bonyolult kereszttulajdonlási viszonyok alakulnak ki, s az államnak a direkten vagy indirekten még mindig állami tulajdonban maradt bankokon, illetőleg a privatizációs ügynökségen keresztül számottevő befolyása van a \
