Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Groó Gyula: Isten humanizmusa
Istenben és abban a helyzetben, amit neki az Isten a teremtés rendjében szánt. Ezért mondja a zsoltáros, hogy saját isteni „kábód"-ját, dicsőségét adta neki. Istenségének sugaraiból font glóriát az ember feje köré. Kérdés: melyik emberről van itt szó voltaképpen? Kire illik ez a kép, ha ránk nem illik? Ki az az ember, akiben mindez valósággá válik? Ki az, akiben az ígéret beteljesül, akiben ennek a mi problematikus létünknek minden kínzó kérdése állítássá oldódik fel, akiben Istent majmoló démoni torzképünk Isten képévé teljesedik? Ki az, aki törvényes és érvényes ura a világnak, testvére és nem zsarnoka embertársainak? Lehet-e másra gondolnunk, mint akire a Zsidókhoz írt levél írója (2, 5-10) és Pál apostol (lKor 15, 27): Jézus Krisztusra? Egy éji dal ez a zsoltár, mondottuk, és most hozzá kell tennünk: egy karácsonyéji dal. Isten szándéka az emberről egyedül Jézus Krisztusban válik valóra, Őbenne fonódott össze titokzatos módon az Isten és az ember dicsősége. [ . . . ] Rövid időre kisebbé lett az angyaloknál is - ahogy a Zsidókhoz írt levél a 8. zsoltárra hivatkozva mondja. Miért? Azért, hogy benne és általa mi is igaz emberekké lehessünk. Az ő életében, Heródes és Cirénius, Augustus és Tibérius, Poncius Pilátus és Kajafás idején teljesedett be mindaz, amit a 8. zsoltár az emberről, Istenhez és a teremtett világhoz, önmagához és embertársaihoz való viszonyáról mond. Úgy teljesedett be, hogy továbbra is ígéret számunkra, eszkatológikus valóság. Nem következik ebből, hogy amiről a 8. zsoltár szól, csak a ködös, távoli jövő ígérete? A Biblia humanizmusa csupán vágyálom, illúzió? Nem! Az eszkatológikus valóság azt jelenti, hogy már most és itt hitben miénk az igaz emberség. A hitben Jézus Krisztust öltjük fel. Amint ő hordozta a mi testünket, sorsunkat, hit által mi is részesévé válhatunk az ő igaz emberségének. Luther mondotta: felvehetjük az ő tisztaságát, igazságát, és cselekedhetjük az ő cselekedeteit. Hogy ez mit jelent, arra a zsoltár 3. verse figyelmeztet különös szavaival: „Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat..." Ez azt jelenti, hogy Isten kicsinyek, együgyűek szava és cselekedete által végzi el hatalmas munkáját. Jézus nem véletlenül hivatkozik erre a versre jeruzsálemi bevonulásakor, amikor a neki kijáró messiási kíséretet és hódolatot néhány jeruzsálemi utcagyerek rivalgásával szerezte meg számára az Atya. Nem véletlenül állítja tanítványai szeme elé a gyermekeket, a gyengéket, „ha olyanok nem lesztek..." (Mt 18,3). Igen, ilyenek által karolja fel Isten királyi uralmát most a földön, mert minél magabízóbb az ember, annál alkalmatlanabb arra, hogy Isten szerszámává váljék. 0 a mi erőtlenségünkben erős. Nem véletlen, hogy a legnagyobb apostol, Pál, akinek az utazásai meghaladják Sven Hédin összes útját, „tövist" hordozott testében, beteges, törékeny ember volt. Pandit Ramabai, India női Pestalozzija így imádkozott: „Hála néked, Uram, hogy a világ megvetettjeit használod fel eszközül, hogy megtörjed kevélységünket". így válik realitássá a Biblia humanizmusa. A gyengék, a kicsinyek szolgálatával Jézus Krisztus cselekszik bennünk s általunk. „Legyetek egymás Krisztusává!" kiáltotta merészen Luther. Nyilván arra gondolt, hogy Jézus Krisztus embersége ható erő azokban, akik hisznek benne és követik. Ma is felragyog bennük Isten dicsősége. Fót, evangélikus szépírói megbeszélés, 1950-1956 között.
