Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Andorka Rudolf: Felzárkózás a fejlett társadalmakhoz, vagy tartós elmaradottság?
legitimációját alapozni, ténylegesen azonban saját hatalmának megőrzése volt a legfőbb célja. Ennek a rendszernek a gazdasági csődje volt a leglátványosabb. A fejlett kapitalista országoktól minket elválasztó távolság a gazdasági fejlettség és az életszínvonal terén nem csökkent, hanem nőtt, a visszaesést az 1970-es évek közepétől csak a növekvő külföldi eladósodással lehetett ideig-óráig elkerülni. A gazdasági problémáknál súlyosabbnak tartom azokat a károkat, amelyeket a rendszer az „emberi tényező" területén okozott. A hatalmi elit tudatos „zárt szám" (numerus clausus) politikával fogta vissza az érettségiig és a felsőfokú diplomáig eljutó fiatalok számát, így azok számaránya nálunk a legalacsonyabbak közé tartozott Európában. Az oktatást és a tudományos kutatást ideológiai tabuk bénították. Ennél is látványosabban mutatja a humánszféra súlyos állapotát a hallandósági mutatók romlása az 1960-as évek közepe óta. Ennek következtében a születéskor várható átlagos élettartam ma Magyarországon valamivel rövidebb (férfiaknál 65, nőknél 74 év), mint Ceylonban vagy Venezuelában. Mivel a halandóság romlása a 40-59 éves életkorban a legsúlyosabb, a 40 éves életkorban várható élettartam mutatja a legvilágosabban a válságos helyzetet: az 1960-as évek közepe óta a férfiak várható életéveinek száma az 1960-as évek közepi 33 évről mára 28 évre rövidült és ezzel az 1930-as érték alatt áll. Mivel a halandóság az életszínvonalnak és az élet minőségének talán legszintetikusabb mutatója, elmondhatjuk, hogy a visszaesés sokmindennel összefügghet, ami a szocialista korszakot jellemezte: a szegénységgel, a túlhajszoltsággal, az önkizsákmányoló életmóddal, az állandó idegességgel, a társadalmi kapcsolatok rendkívüli ridegségével, az egészségügyi ellátás rossz működésével stb. Ha még mélyebben próbáljuk a rendszer csődjének okait kutatni, akkor széles körű és folyamatosan súlyosbodó anómia és elidegenedésválságról beszélhetünk (Andorka, 1994). Erre utal a szocialista korszak egészében folyamatosan növekvő öngyilkossági arányszám és alkoholizmus, a lelki problémák, betegségek gyakorisága (Kopp., Skrabski, 1992), a kábítószerfogyasztás megjelenése. Szociológiai adatfelvételekben közvetlenül is rákérdeztünk az anómia és elidegenedés megnyilvánulásaira: az élet értelmetlenségének érzésére, az illető egyén saját értéktelenségének érzésére, a jövőperspektíva hiányára, végül az értékek és viselkedési, erkölcsi normák megrendülésére. Sokan, és 1978 óta egyre többen adtak anómiára és elidegenedésre utaló válaszokat. Az anómia szociológiai értelmezésére támaszkodva azt mondhatjuk, hogy igen súlyos érték- és normaválság alakult ki a szocialista korszakban. Ennek a válságnak okait - szerintem - a rendszer totalitárius és késóh>b autoritárius jellegében kereshetjük. Ez a rendszer ugyanis arra törekedett, hogy a társadalom tagjai alávetettnek érezzék magukat, hogy lerombolja a társadalomban a hivatalos ideológiától eltérő (közöttük elsősorban a vallási értékeket és normákat, miközben képtelen volt saját értékeit és normáit (amelyeknek lényege az volt, hogy a szocializmust építő párt érdekeinek szolgálata a legfőbb érték és parancs) elfogadtatni. A szovjet modernizációs modell tehát azért vezetett kudarchoz, mert demokrácia és modern mentalitás nélkül kívánta az országot modernizálni. Sikerült-e 1990 óta e kedvezőtlen tendenciákat megfordítani? Elindultunk-e azon az úton, amely a fejlett piacgazdasághoz, a demokratikus társadalomhoz és politikai rendszerhez vezet? A modern gazdaság és társadalom irányába megyünk-e? A modernitás fogalmát a társadalomtudományi irodalomban sokan használják, sokan félreértelmezik és sokan bírálják. Úgy gondolom, hogy a fogalom, ahogy azt német szociológus kollégák értelmezik (Zapf, 1994) jól használható arra, hogy segítségével