Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Frenkl Róbert: Tíz éves a Testvéri Szó

család kérésére - ők kívántak beadvánnyal élni - a gyülekezet elállt ettől. Most ez is kritika tárgya: Jellemző, hogy nem volt egyházi kezdeményezés", - a „miért csak most?" kritika is jó esetben tájékozatlanságot takar. De a fő kérdés nem is Ordass. Ezért is szorul háttérbe életműve, alakja. Ordass nem akarta, hogy az egyház a föld alá menjen. Nem akart mártír egyházat. Önmagára nézve tartotta kötelezőnek a hitvalló magatartást. Bizonyára, ha élne, nagyon megválogatná, kivel dolgozik együtt, kit támogatna vezető beosztás elérésében, ezt tette 1957-ben is, de nem ítélkezne, nem büntetne, akkor sem tette. Ordass csak ürügy a rá egyre hiteltelenebbül hivatkozóknak. Acélpont nyilvánvalóan annak kimondatása, hogy Káldy Zoltán püspöksége - törvénytelen volt. A továbbiakban, hogy a Lutheránus Világszövetség 1984-es választása, Káldy LVSZ elnöksége is törvénytelen volt. Az élet, a történelem már csak ilyen. Egymás mellett megálló és nem egymást kizáró igazságok, hogy: 1. Ordass Lajos megválasztásától haláláig egyházkerülete törvényes püspöke volt. 2. Káldy Zoltán megválasztása törvénysértő volt, mert nem üresedett meg a püspöki szék, mégis az adott kontextusban törvényesen, teljes felelősséggel végezte püspöki szolgálatát, ez visszamenőlegesen nem hatálytalanítható. Ha nem lett volna püspök, akkor nem terhelné felelősség mindazért, amit joggal illet kritika, amiben túlteljesített állami elvárásokat és teljes bizonytalanság lenne az egyházban, például törvényes-e azok szolgálata, akiket ő szentelt lelkésszé. Nincs ilyen bizonytalanság. A korábbi püspökök szolgálata ma már nem a politika, hanem a történelem kompetenciájába tartozik. Fájlalom, hogy lelkészek az elmúlt évtizedben kivonták magukat a közegyházi szolgálatból, mert máig is úgy vélem, másként alakult volna egyházunk megújulása, ha a megbetegedett püspök, majd fantomja elleni harc helyett a megnyílt lehetőségekkel élés vált volna meghatározóvá mindenki számára az egyházban. Ehhez segítséget nyújthatott a Testvéri Szó'öt fejezete. Az első a teológiai alapvetés, a diakóniai teológia elutasítása, a diakónia vállalása. Ma új tartalmat kap ez a szakasz. A testi-lelki elesettséget gyógyító szeretet-munka óriási igényként jelenik meg egyházban és társadalomban. Igaztalan állítás lenne, hog nem mozdultunk gyülekezetekben és intézményekben ez irányban, de még nem érte el a diakónia iránti elkötelezettségünk a diakóniai teológia iránti kritika egykori hevületét. A második szakasz az egyház szervezetével foglalkozik. Szellemisége kétségkívül jelen van a Zsinaton. Az egyházközségekről alkotott törvény nagyobb mozgásteret nyújt, mint amelyet ma gyülekezeteink kitöltenek. A törvények megindították az alulról építkezést és a decentralizálást. A jogi szervezet egyszerűsítését egyelőre a Zsinat nem tette magáévá. Továbbra is megszavazta a teljes kiépítettségű négyszintű egyházszervezetet, amely feltétlenül idejétmúlt. A meghatározott időre történő választás is megbicsaklott a püspöki szolgálatnál, amelyet a nyugdíjkorhatárig tartó ciklusban képzelnek el. - Ezek a döntések is jelzik, hogy a konzervatív gondolkodás nem okvetlenül és nemcsak a pártállami irányításból adódott. Persze úgy is felfogható, hogy négy évtized rombolása után nehéz talpra állni. A harmadik szakasz a működéssel kapcsolatban fogalmaz meg igényeket. A szekularizációval a kilencvenes években jobban szembesülünk, mint korábban, amikor a szocializmus elfedte ezt a veszélyt. Több pont ma csak rajtunk múlik, megnyíltak a kapuk. Annál szembeszökőbb, hogy milyen erőssé vált egyházunkban a klerikalizmus és a hierarchizmus, ezért nem tudunk megfelelően élni a megnyílt lehetőségekDokumentumok. Az Ordass-rehabilitáció Keresztyén Igazság 29. szám, 1996 tavasz