Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Veöreös Imre: Kétarcú évek: 1945-1948 Látkép és emlékezés

Ha Isten igéjének fényében próbáljuk felmérni a négy évtizedes időszakot, mely a hároméves átmeneti idő után az egyház sorsa lett, emlékezetem újra és újra W. Lüthi berni lelkész prédikációját vetíti elém. E. Thurneysen bázeli professzorral együtt 1949 júniusában kéthetes látogatást tettek Magyarországon a református egyházban. Thurneysen előadása mély hatást gyakorolt ránk, evangélikus teológiai gondolkodókra is. A szabad kegyelemről szólt. Lüthi a kovászról szóló jézusi példázatról tartott igehirdetést: „Hasonló a menynyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, amíg végül az egész megkel" (Mt 13, 13). „Gondot vesz le vállunkról az Isten. Azt a balga gondot, hogy a keresztény hit idejét múlta, hogy az evangélium lejátszott lemez [...] Isten országa leszállt a földre és egyesült vele. A mennyek országa test és vér, ember, zsidó lett Jézus Krisztusban. S mint a kovász az egész tésztát megkeleszti, úgy van Jézus szerint a mennyek országa is. Nem nyugszik, míg az egész földet át nem hatja. Az egészet!" A prédikátor háromféleképpen is értette ezt. Először is bejárja a Föld összes népeit. Másodszor az egyes emberre vonatkoztatta mint egész emberre. „Végül áthatja a mennyek országa mindazokat a területeket, amelyeken keresztények forgolódnak, a művészet és tudomány területeit, a technikát, a gazdasági életet, a társadalmi rendet és politikát." Lüthi egyszer falun kenyérsütés tanúja volt: „A parasztgazda maga végezte: férfinak való munka az a javából. Láttam, hogyan merült mindkét karja könyékig a tésztába, hogyan döfte, húzta, tépte, dagasztotta." Hol az a férfi - kérdezi Lüthi -, akinek karjai elég erősek, hogy a mennyek országát ebbe a tésztába elegyítsék (az igehirdető a Föld összes lakosára célzott, élőkre, holtakra, a jövőben élőkre). Ez a férfiú Krisztus. Meg kellett halnia, nagypénteken mégis megdagasztott. [...] „A húsvét titkában Krisztus feltámadt, és attól fogva mind a mai napig hatalmas munkában áll." De milyen szerep jut nekünk? Jobb lett volna ezt a kérdést nem feltenni. Mi vagyunk ugyanis az a szívós és gonosz tészta. (A Bibliában az élesztő a rossznak a képe.) Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy Jézus Krisztus miattunk és érettünk halt meg. Isten országa terjedéséhez mégis cselekvőleg hozzájárulhatunk. Valóságos csoda ez! Egy kereskedő mondta: Nem költök sok pénzt papírreklámra, az én reklámom maga az árum. Krisztus néha olyankor is felhasznál bennünket, amikor egyáltalán nem érezzük, hogy a kereszténységnek jó reklámai vagyunk. A legdöntőbb azonban, ami a világ átalakításában ránk vár, a hit. „Azzal kezdtem, hogy Isten levett a vállunkról egy gondot, tudniillik az Isten országa győzelméért való aggodalmaskodást. Egy gondot azonban meghagyott nekünk: Hiszünk mi ebben? Hiszek, segíts a hitetlenségemen! (Mk 9, 24) Növeld a hitünket! (Lk 17, 5) Boldogok, akik nem látnak és hisznek. (Jn 20, 29)" Jézus óta a kovász mozgásban van, erjeszt, még ha ez nem látható is, vagy csak nagyon bizonytalan jelei látszanak. A példázatot meghamisítaná, ha valaki lassanként többséget nyerő egyházra vagy az egész világot csendben átalakító kereszténységre értelmezné. Az is bizonyos, hogy eszkatológikus szempontból Isten uralma titok. De teológiánkkal ne gyengítsük le ennek az igehirdetésnek az átütő erejét, amelyre 1996-ban is nagyon rászorulunk. Egyházunk ma összehasonlíthatatlanul