Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Veöreös Imre: Kétarcú évek: 1945-1948 Látkép és emlékezés

A demokratikus Magyarország csírája Az idők köde eltakar egy másik képet. A demokratikus Magyarország óhaja és kezdete valóság volt. A koalíciós kormány intézkedéseinek nagy része azt a célt szolgálta, hogy Magyarországon az adott körülmények között demokratikus államélet alakuljon ki világnézeti és vallásszabadsággal, széles körű önkormányzattal és választójoggal, szabad választásokkal, a társadalmi előjogok megszüntetésével, a társadalmi egyenlőség és egészséges - magán-, szövetkezeti és állami szektorra osztott - vegyesgazdálkodás irányában tett lépésekkel. E törekvéseknek tulajdonítható, hogy az újjáépítés eredményes lett. A negyvenötös demokraták nagy érdeme, hogy szovjet és hazai kommunista erőszakoskodások, törvénytelenségek, túlkapások ellenére is megmaradt a lakosságban a demokrácia hitele és a jövőbe vetett bizalom. Amagyar történelemben soha nem volt olyan pezsgő politikai élet, mint az 1945-től 1948 derekáig tartó években. A választópolgárok 1945 őszén a budapesti, majd a nemzetgyűlési választásokon jelentős vereséget mértek a megszállók által támogatott kommunistákra, akik 1947-ben is csak a Kisgazda Párt előzetes szétverésével és csalásokkal tudtak 22%-os eredménnyel legerősebb párttá válni. A választók háromnegyede ellenük szavazott. A barátinak tekintett nyugati hatalmak részéről az ország közönyt és érdektelenséget tapasztalt. Az 1945 tavaszán a szovjet katonák elől Nyugatra menekült magyarok közül többen akadtak, akik a negyvenötös demokratákban kommunista szimpatizánsokat láttak, és a diktatúra cinkosainak nevezték a szerepet vállaló írókat, politikusokat és tudósokat, még Kodály Zoltánt és Illyés Gyulát is, meg Keresztúry Dezsőt, aki 1945-1947 között vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. A fegyverek elhallgatása után az irodalmi és művészeti élet felvirágzását jól fejezte ki Nemes Nagy Ágnes visszatekintő mondása: „Három esztendő irodalma - a szabadság irodalma". Ennek is vége lett 1948-ban a fordulat évében. Az egyházi élet tavaszi pezsgésbe fogott - én ezt ismerem közelről - evangélikus földön. A fellélegzés általános volt. Akárhová nézünk azokban az években, azt látjuk: az egyház élni akar. „Egyházunkban ébredés van" - állapította meg Túróczy Zoltán a háború utáni évekre vonatkozóan. Számsorok tanúskodtak erről: 1944/45-ben 66 evangélizáció volt az ország evangélikus gyülekezeteiben (az „evangélizáció" szó lett általánossá), 1947ben 129 gyülekezeti evangélizáció ment végbe, ez a szám 1948-ban 164-re emelkedett. Benépesültek a konferencia telepek és újak is létesültek. Előveszem szolgálati naplóimat és igehirdetési vázlataimat. A dunántúli evangélikus egyházkerület lelkésze voltam 1940-1948 között. Munkaterületem: Győr központból kiindulva az egyházkerület magyar nyelvű gyülekezeteiben 4-5 napig tartó „Gyülekezeti napok"-at tartani. Az „evangélizáció" szót nem használtam, igehirdetőnek tartottam magam, nem többnek. Másrészt amolyan teológiai, szellemi titkár voltam a püspök mellett. Tervezeteket, fogalmazványokat készítettem részére, többek között a Dunántúli belmissziói munkaprogram összeállítását és egyes előadásait. 1945. május 10: tanévnyitó. Istentisztelet (mennybemenetel ünnepén, munkaszüneti napon). A következő héten 17 hittanóra középiskolákban, a katonaként akkor még Nyugaton levő vallástanító lelkész helyett. Június 16-17: diákok csendesnapja.