Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Szontagh Pál: Luther Márton, a pedagógus

Luthernek azonban be kellett látnia, hogy ez a program csak felső szinten valósítható meg. A falusi plébánosoknak, prédikátoroknak a görög és héber nyelv felesleges, a latin nyelvet kell minél jobban elsajátítaniuk, majd latin grammatikával, egyházi zenével, dialektikával, retorikával és poétikával kell foglalkozniuk. Az egyszerű nép számára elegendő az anyanyelven való írás-olvasás, de ugyanakkor Luther Márton szorgalmazta, hogy az egyházi elöljárók minden lehetséges eszközzel segítsék a tehetséges fiúk iskoláztatását, kiemelkedését. Mindemellett természetesen szükséges volt a Biblia-fordítás, melynek munkáját Luther el is végezte. (A közhiedelemmel ellentétben nem elsőként. Az korábban született fordítások azonban nyelvezetükben alkalmatlanok voltak arra, hogy a köznép számára érthetőek legyenek.) A Biblia-fordítás elterjedésének és az egész reformáció térhódításának, mint köztudott, alapfeltétele volt a könyvnyomtatás megléte. „Manapság - a könyvek révén - nemcsak a Szentírás vált közkinccsé, hanem a legkülönbözőbb tudományok is. így azután - hála Istennek - ma három esztendő leforgása alatt többet tanulhat az ember, mint régen húsz év alatt" - írja Luther.

2 A népoktatásban a reformáció megjelenése után gyökeresen azért változhatott meg a helyzet, mert új motiváció, az Istenhez való közelkerülés lehetősége jelent meg, mely az embereket tanulásra ösztönözte. Ahhoz azonban, hogy az újjászervezett oktatási rendszer meg tudjon felelni a minden eddiginél nagyobb tömegű tanulni vágyó igényeinek, szükség volt művelt, képzett prédikátor-hitújítókra és jól felkészült plébánosokra is. Luther szerint a tanulás, tanultság nem csupán vallási kérdés, hanem az államnak is érdeke jól felkészült polgárok képzése: „...Ha évenkint annyit költünk puskákra, utakra [...] és számtalan más ilyen dolgokra [...], miért nem lehetne ugyanennyit költeni a szűkölködő szegény fiatalságra?"

3 A jó nevelés tehát egyaránt biztosítja az erős egyházat és a világi uralmat, a közrendet is. Luther minden helységben meg akarta teremteni az alsófokú népoktatás feltételeit - külön iskolákkal a fiúk és külön a lányok számára. A városokban anyanyelvi oktatást nyújtó, úgynevezett kisiskolák (Deutsche Schulen, Schreibschulen) nyíltak. A gyermekek szülei tandíjat fizettek az oktatásért, de ez alól a legrászorultabbak mentesültek. Luther elképzelése szerint az iskola egyszerre az egyház és a világi hatalom alá kell, hogy tartozzék. (Afejedelem világi felügyelője, egyben legfőbb patrónusa minden iskolának.) Az iskola kormányzásában az egyházi és a világi rend egyaránt részt vesz, ám az alapvető oktatási kérdésekben az egyházé a döntő szó. Az iskolák nem centralizált intézményekként, hanem egymás mellé rendelt, független, önálló oktatási szervekként szerepelnek a lutheri elképzelésekben. (A központosító törekvések ellentmondanának a protestantizmus alapelveinek.) Ugyanúgy meghatározó az állam szempontjából a családi nevelés is, hisz a család a társadalomnak is alaptényezője, s ha a családok élete nem a megfelelő mederben folyik - ez végül az egész ország életére kiható negatív változásokkal jár. Luther a nők oktatását is feladatul tűzte ki, mert nézete szerint csak tanult ember láthatja el a családanya szerepkörét. 2 Pädagogik und Reformation, 96. 3 Fináczy: i.m., 212.