Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Kulturális figyelő

nyesség ellenére, ha rejtetten is, de él az egyház a magyarországi evangélikusok között is. Luthertől megtanultuk: ecclesia abscondita, sancti absconditi (elrejtett egyház, elrejtett szentek). Önmaga ellentétének látszatában. Van tehát egyház, van hol megmaradnunk, itt kell maradnunk! Ne csüggedj hát, kicsiny sereg! A kötet egyik értékes és kiemelendő szempontja a keretre és az egyes részletekre vonatkozó tudományos igényesség. Erről tanúskodik a szerkesztő Mirák Katalin bevezetője, az informatív függelék és az egyes állításokra vonatkozó gazdag - levéltári kutatásokon alapuló - dokumentáció is. Azok is haszonnal forgathatják a könyvet, akik „csak" történeti érdeklődésből forgatják azt. A Nem voltam egyedül tehát mintegy egyensúlyozni kíván az egyházi-hitvallásos és a tudományos-történeti szempont között. Ha folytatás is következik, mint erre minden reményünk megvan, akkor a szerkesztőknek e két szempont közül valamelyik felé inkább el kell mozdulnia. Sokan (egyházunkon belül is, de főleg kívül) a történetiség, illetve a tudományosság szempontjait részesítenék előnyben, mondván: „hallgattassák meg a másik fél is", így lesz teljes a kép, „kerek" az igazság. E szemléletben racionálisan nézve sok igazságmozzanat van. Talán tényleg sok „érdekeset" tanulhatnánk a másik tábor képviselőitől is. Mindazonáltal - mindannak fényében, amit mind ez idáig elmondtam, azt hiszem világos -, én a hitvallásos-egyházi teológiai szempontot, az életúttal (és nem csupán a könnyedén elszálló szavakkal!) valló bizonyságtétel-jelleget szeretném továbbra is jobban kidomborítani. Miért? Mert egyházi kiadó adja ki a könyvet, s így az missziós üzenetet közvetíthet a világnak is. Mert ma leginkább hitépítésre van szükség. Mert ma - egyházunkban is! — mintha valami „hitfogyatkozás korában" élnénk, ami sokkal ijesztőbb, mint bármiféle napfogyatkozás, vagy holdfogyatkozás! Mert a tudásunkat kell a hitünk alá rendelni, és nem fordítva. Ebben mutatott példát a Nem voltam egyedül első kötete. Köszönet érte! ifj. Fabiny Tibor Kalandozások a kánonon kívül Az apostolok csodálatos cselekedetei. Apokrif iratok 1. Szerk. Dörömbözi János, Telosz Kiadó. Budapest, 1996. 230 l. A kötetről hallva már fel is készültem a csalódásra. Tudom, milyen izgalommal fogadta a közönség Raffay Sándor úttörő apokrif-fordításait (1905), emlékszem, milyen várakozással vettem magam is kézbe az Ókeresztény írók sorozat 2. kötetét (Apokrifek, 1980), majd a Jézus rejtett szavait (1990), hogy valami újat olvashatok a Názáretiről vagy a Názáretitől, ám a kiábrándulás soha nem váratott sokáig magára. Az Újszövetség könyveihez képest ezek az iratok semmitmondóak voltak (vagy ugyanazt mondták, vagy kevesebbet). Titokzatosság ide vagy oda, az igazán izgalmas kérdések még mindig a kánonon belül merülnek föl. Az ismertetendő kötet ezt tisztességesen be is vallja: Adamik Tamás az utószóban nem teológiailag, hanem irodalomtörténeti szempontból értékeli az apokrif apostolaktákat. Jelentőségük egyrészt abban áll, hogy mint epikus művek kiegészítik az antik regényről alkotott képünket, másrészt bepillanthatunk rajtuk keresztül az ókori „ponyvairodalomba" (bár a művek folklór, illetve lektűr jellegét egyesek vitatják). Az sem tagadható továbbá, hogy a műfaj jelentősen befolyásolta a későbbi keresztény irodalmat, így fontos láncszemet képez az Újszövetség és a középkori hagiográfia között. A gyűjtemény azonban teológiai- és kegyességtörténeti szempontból sem érdektelen. Az aszkézis hangsúlyozása ezekben az apostoltörténetekben már a kereszténység hellenizálódásáról tanúskodik. Jellemző vonásai továbbá a műfajnak (és a kornak) a lenyűgöző személyiség középpontba állítása (ebben a mártíraktákkal mutat rokonságot), és a minél meghökkentőbb csodák iránti csillapíthatatlan igény. Mindez teljesen elüt a lukácsi Apostolok Cselekedetei szemléletétől, s eredetét valószínűleg a népi vallásosságban kell keresnünk. (Nem tagadhatjuk: ugyanez az igény ma is gyárt „csodákat" és „szenteket", ebben sem vagyunk jobbak eleinknél.) Ami az olvasmányosságot illeti, - az eddigiekből már bizonyára kiderült - ez a könyv legfőbb erénye. A fordítások nyelvileg színvonalasak (hűségüket nem vizsgáltam). Sajna-