Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Végh János: Dürer, a reformáció festője

közül; talán valóban a fekete-fehér vonalak nyelve volt az, amelyiken a legjobban, a legmaradandóbban tudja kifejezni magát. Azok minden bizonnyal tévednek azonban, akik őt remek grafikusnak, de nem elég jó festőnek minősítik. Saját korának művészetére a legnagyobb hatást minden esetre valóban férfiasan erőteljes nyomataival tette, messze Németország határain túl is. Az Apokalipszis anyagilag is sikert hozott, és ez több fametszet-sorozatáról, rézmetszetéről is elmondható. Egy egyszerre, mintegy raktárra elkészített és évek akár évtizedek múltán is forgalomba hozható - grafikai széria teljesen függetlenné tette őt a megrendelőktől. Jól látjuk a dúsgazdag frankfurti kereskedővel, Jákob Hellerrel folytatott levelezéséből, milyen gondot jelentett ez neki; a számára készült oltár egyébként egy tűzvész áldozata lett, de egykori ragyogását meggyőzően őrzik a vázlatok, köztük a csodaszép Imára kulcsolt kezek. Az anyagi előnyökön kívül legalább olyan fontos lehetett a nevelő, a szépet és jót, tudást és hitet egyaránt állandóan terjeszteni törekvő Dürer számára, hogy ezzel a módszerrel egyszerre mindig rengeteg emberhez tudott szólni. Nyilván így kell magyaráznunk azt a tényt, hogy pályája második felében eltér a hagyományos festő-karriertől, és nem készíti már azokat a szárnyasoltárokat, amelyekkollegái döntő többségének mindennapi kenyerétjelentették. Az 1510-es években készült rézmetszetek közül minden bizonnyal a legbecsesebb a „Lovag, halál és az ördög" címet viselő. Afőalakban a kor ideálját, a keresztény lovagot látjuk, aki szilárd elhatározással halad előre az összeszűkülő, egyre nehezebben járható sziklaösvényen, magabiztosan hagyva az útfélen a riasztó ördögöt és az inkább csak utálatos halált, hogy eljusson céljához, a magasra épült - tehát bízvást Isten birodalmával azonosítható várhoz. Mint városának, sőt az egész németségnek, úgy Dürernek is óriási élményt jelentett Luther. Mindenki örült fellépésének, bátorságot merítettek a régi teológia képviselőivel való szembeszállásából, megkönynyebbültek az általa hirdetett új vallásosság tételeit hallva, és rettegtek, amikor a wormsi birodalmi gyűlés időszakában azt hitték, hogy a császár az életére tör, mint Zsigmond százegynéhány évvel azelőtt Husz Jánoséra. Ennek figyelembevételével érthetjük meg a „Németalföldi útinapló" híres idevonatkozó passzusának a hangvételét, amely megérdemli, hogy néhány mondatát szó szerint idézzük: Lovag, Halál és Ördög 1513.