Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.

Veöreös Imre: Sántha György: Az endori asszonynál (verselemzés)

soha nem vállalt. Idegenkedésének egyik régi kiváltója Szamuelly ténykedése a proletárdiktatúra idején, aki sokakat kivégeztetett; róla van szó a kihagyott szövegben, amelyet mi már közlünk. A „Sátánpribék" a következő' versszak harmadik sorában reá vonatkozik: Veres Péter, Erdei Ferenc - hogy két baloldalit említsek szeretettel fogadott barátai közé tartoztak, és derűs iróniával tekintettek a költó' ilyen kifakadásaira. Ezt a megértő' szemléletmódot Veres Péter egy levélrészlete is tükrözi. Sántha György alkatában különben volt kajánság, amely keményebb mondatait játékos tréfával hatotta át, amint a vele érintkezőik ezt állandóan tapasztaltuk. Az új versszak kezdete úgy hangzik, mintha a halottnézo a költóliöz intézne kérdést: „ 'Kit idézzek fel néked?' / Nékem senkit, / se Sámuelt, se a Sátánpribéket. / Az úgyse értette s nem értené meg / sem az 'ó', sem az 'új', / de még a legújabb 'Saul'-t sem." A régi Saul az ószövetségi király. Az „új" Saul Pál apostolra értendő, amint a továbbiak folyamán kiderül. A „legújabb" Saul maga a költó', akinél a megértés hiánya ismét egy fiatalkori emléket idéz fel. „Akár én [nem értettem meg] akkor Paulsent, / amikor a szép, a halk, / nagy Öreg búcsúzott Berlinben. / Csak sejtettem, de nem hittem, / hogy annyit hallom még / a betegen beszélőt / mint egy élőt: / 'Van - van - hallgattuk ezren - / bár még hiányos ismeret, / van egy új mássíku, láthatatlan / világrend - és Angyal suhant a termen / ahová e héten én is elmegyek..." Friedrich Paulsen filozófus professzort közvetlenül 1908-ban bekövetkezett halála előtt mint berlini egyetemista hallgatta. S annak szavai később is visszatértek gondolataiban a „más síkú, láthatatlan világrendről", a transzcendens valóságról. Ez a neves, hallgatóitól rajongva szeretett filozófus keresztény gondolkodó volt korának feltételei között. Sántha György úgy érzi, hogy a filozófus élettől búcsúzó előadása közben mintha angyal suhant volna át a termen Isten üzenetével. Paulsen különben Ernst Heckellel, a híres német zoológussal volt vitában annak materialista filozófiája miatt. Erre vonatkozik Paulsen záró mondata. Nem valószínű, hogy a húszéves magyar egyetemi hallgató Berlin akkor már világvárosi kavargó életében Paulsen könyveivel is foglalkozott volna a megragadó előadásain kívül, de engem a vers nyomán érdekelt, és kezembe vettem Schopenhau-er, Hamlet, Mephistopheles című könyvét a századforduló éveiből. Két mottója is Matthias Claudiustól, az élő hitű, 1815-ben elhunyt német írótól való; többször idézi Paulsen az Újszövetséget a pesszimizmus „természetrajzáról" szóló e három tanulmányában. Függelékként pedig régebben egyházi lapban megjelent bájos, alapjában igaz, kicsengésében ma is aktuális írását közli Jézus iróniájáról. Az evangéliumok idesorolható szavai után ugyanis azzal fejezi be: Jézusnak különösnek tűnnék sok minden a kereszténységben, ha ma megjelennék. „Vajon olykor ismét nem ama ironikus mosoly játszadoznék ajka körül, mintha mondaná: ... Ezt valóban nem gondoltam. Mindenesetre 'a kereszténységet' valójában valami másnak képzeltem." Gyurka bácsi - így szólította Kecskeméten minden ismerőse - ha élne, és megmutathatnám neki egykori professzora élvezetes írását - felcsillanó huncut, tréfás szemvillanással csapna rá, és a „nagy Öreget" még inkább rokoniéleknek érezné. A Saulnak szóló isteni üzenet - mert a bibliai elbeszélés szerint az volt, ha a szellemidézés elvetett formájában is - nyílként érte a királyt. Isten szava ma is eltalálja az embert. A költőt „isteni lasszóként" érte el, hogy „Pálfordulást" vigyen végbe az életében. Ismert, hogy az Újszövetségben az Apostolok Cselekedetei elbeszélései szerint a damaszkuszi országúton a keresztényüldöző Sault a feltámadt Krisztus mennyei fényben így szólítja meg: „Saul, Saul, mit kergetsz engem?" S Pál apostolként lesz belőle Krisztus tanúja átszelve országokat (Ap. Csel. 9,1-20 és a párhuzamos helyek). Az ószövetségi Saul királyról az újszövetségi Saulra-Pálra fordult a költő tekintete, s benne látja saját Krisztushoz való megtérését, az őkopernikuszi fordula-