Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.

Kulturális figyelő

Northrop Frye: A Biblia igézetében (Esszé, prédikáció, interjú. Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest, 1995.) A Hermeneutikai Füzetek 4. számaként jelent meg 1995 nyarán a világhírű kanadai irodalomtudós, Northrop Frye munkásságát bemutató válogatás. Fabiny Tibor, a sorozatszerkesztő' egy esszét, három prédikációt, öt interjút és Frye könyveinek annotált bibliográfiáját teszi közzé, mintegy előkészítve a talajt Frye legjelentősebb könyveinek (The Great Code: The Bible and the Literature, Words with Power, Anatomy of Criticism) a közeljövőben várható magyar kiadásához, illetve befogadásához. Ez az aüg 120 oldalnyi, ámbár nagy töménységű „előzetes" igazán sikeresen oldotta meg feladatát: egy nem mindennapi tudós egyéniséget hoz közel az olvasóhoz, oly módon, hogy kritikai módszerét, türelmes, s ugyanakkor mégis radikális gondolkodásmódját, s a Bibliához való sajátos kötődését is föltárja. A kötet elolvasása után az első gondolatom az volt: milyen kár, hogy Frye nem előbb került bele a magyar szellemi élet szélesebb áramlásába, a második pedig az: milyen jó, hogy végül mégis eljut hozzánk éppen most, a legkülönfélébb kritikai módszerek, iskolák és elméleti irányzatok gyakran kizárólagosságra törekvő vetélkedése idején, hogy „az értelmi gondolkodás rejtett agresszivitásával" (16. old.) szemben a szimbólumok, azaz, a szeretet nyelvét képviselje. AKettős tükör című esszében a Biblia és a világi irodalom értelmezésének problémáit járja körül a szerző. Nagy gondolkodói bátorságra és elfogulatlanságra vall, hogy a Szentírás erejét, lényegét, Isten igéjének megidézését a kánoni könyveket egyesítő látomás- és képanyagban fedezi föl: nem a racionális érvelés, nem a történelmi hitelesség s nem is valami önmagán túlmutató jelentés teszi valósággá a Bibliát, hanem a meghirdetés (a bultmanni kérügma) retorikájával elénk táruló mítosz (tehát a müthosz = történet) fölrázó, mozgósító ereje. Éppen e tulajdonsága által hasonlít a világi irodalomhoz, bár nem irodalom. Frye így fogalmazza meg a klasszikus művek és a Biblia közös hatóerejét: „...itt marad és szembesül velünk, amíg nem teszünk vele valamit, ami azt is jelenti, hogy magunkkal is teszünk valamit" (11. old.) A három prédikáció {Jelzések, Imé, mindén újjá lészen, Nincsen semmi oly elrejtett dolog, párhuzamosan az angol eredetit is közli a szerkesztő) a hit és a cselekedet összefüggéseit, az életet, mint az újrakezdések sorozatát, a mindig új teremtés csodáját és kínját, valamint a jó és a rossz tudásának napjainkban aktuális lehetőségeit és veszélyeit állítja mondanivalója középpontjába. A bibliai textusok szimbolikájában a szó és a cselekedet dinamikus kapcsolata, a tetteinket, „eredményeinket" bátran magunk mögött hagyó, mindig újat kezdő, a halált is születéssé változtató hit, s a szorongással, gyűlölködéssel teljes emberi világban működő egyetlen reményteli erő, a szeretet lelke nyilatkozik meg a lelkészirodalmár számára. E szemléletmód egyik legszebb, talán felszabadítónak is nevezhető vonása éppen az, hogy az azonos „nyersanyaggal" (= költői nyelv) dolgozó világi irodalomban és a bibliai irodalomban képes meglátni és megláttatni a közös szent gyökeret, az átváltozásra, új életre hívó energiát, mely bennünk működik, de nem a sajátunk, nem mi „termeljük". Az öt interjúban a személyes jelenlét intenzitása ragadja meg az olvasót. Frye gondolkodása, vallásossága rokonszenvesen rendhagyó, mindig a legmélyebb rétegekig hatol, bár nem elsősorban a teológia, hanem egyik legkedvesebb szerzője, a romantikus Blake képeinek, látomásainak segítségével. Ugyancsak jellemző, hogy századunk nagy teológus-filozófusai közül Martin Buberhez fűzi komoly szellemi rokonság (nem véletlenül, hiszen a chaszid irodalmat gyűjtő-feldolgozó német-zsidó szerző is ismerte a szimbólumok nyelvét); a David Cayley-vei folytatott beszélgetésben Buber Én és Te című művét említi, melyet azért érez nagyon közelinek, mert Istent nem „dologként", „főnévként" gondolja el, hanem folyamatként, „mely önmagát teljesíti be" (73. old.) Frye is a folyamatok és energiák örvénylésében, nem pedig a „dolgok és szilárd tömbök világában" él. Az interjúk sok időszerű kérdést villantanak föl bibliai összefüggésekben. Ilyen A hitről, melyben a keleti vallások divatja és ezzel párhuzamosan a Biblia - s vele együtt kultu-