Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.

Bárdossy György: A nyugati társadalmak eszmei háttere. Töredék Bibó István szellemi hagyatékából

személyi szabadság követelése (kezdetben a vallásszabadság formájában kívánták meg). És megszüntette a kettős morált a Beruf (hivatás) fogalmának a bevezetésével. Össztársadalmi, történelmi szinten pedig a reformáció a német fejedelmek önállóságát növelte a császárral és az egyházi hierarchiával szemben. (És végül is a holland forradalom sikeres megvívásához vezetett.) Másrészt a reformáció az angol parlamentáris gondolatot erősítette meg, melynek megszilárdulását az egyensúlyos belpolitikai, szűkített platformon működő, cromwelli gyakorlat érte el, és a hatalommegosztás gyakorlatához vezetett. Már az eddigi eszmék között is voltak kifejezetten társadalomszervezői, rendezői célzatúak (pl. Szent Tamás funkció-értelmezése, vagy a királyi hatalom korlátozását célzó javaslatai), de ezek még valamilyen vallásos meggyőződés melléktermékei. A tudatosan társadalmat, állami életet szabályozó gondolkodók sorát, Bibó alapján, kezdjük Arisztotelésszel, de még ez előtt idézzünk el egy kicsit a görögség erény-fogalmánál. A görögök számára az erény szóban és tettben nyilvánult meg, a „viselőjének" díszére vált és a közmegbecsülésnek, emberi méltóságnak forrása. (A görög személyességet csak kismértékben vállaló római kultúrában is hasonló értelmezése volt a virtusnak, a férfias derekasság és az állhatatosság eszményét hordozta.) Közben történt egy lényeges mozzanat - Szókratész munkássága-, amely az egész etikai fejlődésnek egészen más utat jelölt ki, mégpedig a személyesség, a belső autonómia útját. Szókratész az erényességet függetlenítette a külső, társadalmi megbecsüléstől és elismeréstől, s egészen bensővé tette, a daimonion dönti el, hogy mi a jó. (Lényegében a daimonion az egyéni lelkiismeret szava.) Szókratész szerint az igazság megismerése értelem útján történik. A tudás nem önmagáért fontos, hanem a jónak az ismeretére segít, és az erény gyakorlására vezet. Az erényes emberek a közösség alappülérei, és az erény a közösség boldogulását segíti elő. O (Szókratész) maga a viszálykodó pártokon kívül maradt, megőrizte függetlenségét, és szabadságát, hogy a helyes ismeretre vezérlő munkáját folytathassa. (De nem a közösségéből kiszakadva végezte tevékenységét.) Vesztét a közhangulattal szembeforduló, igazságra törekvő magatartása okozta. Szókratész alakja, gondolatai és példája jelentős hatással lehettek Bibóra, bár erre csak halvány utalások engednek következtetni és a barátok, tanítványok személyes vallomásai. Aszókratészi bizalom az ember jóságában, igazság-szeretetére nevelhetőségében csak az arisztotelészi biztosítékokkal és finomítással válik reális bizalommá. A Bibó-hagyaték alapján (a háttér jegyzetanyagban sok utalást találtam erre) mondhatjuk, hogy Arisztotelésszel sokat foglalkozott, és tisztelője volt. Arisztotelész szerint a tisztelet, megbecsülés azért nem mérvadó erkölcsi kérdésekben, mert az csak azt tükrözi, hogy a tisztelő erényes, és a tisztelt erényességéről semmit sem tudunk meg. Pedig az erény olyan, amelyet el nem vehetünk a „viselőjétől". Az erkölcsi jó a boldogság, és Arisztotelész meg van győződve arról, hogy ha az ember saját természetének megfelelően él, akkor cselekszik helyesen és így eléri célját. Az emberben megvan a helyes okosság képessége, amely által minden helyzetben tudja, mi a jó: „helyes gondolkodással párosult lelki alkat, ami arra irányul, ami az embernek jó."