Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.
Jeszenszky Géza: Trianon - hetvenöt év távlatából
A győztes hatalmak döntését - az erőviszonyokat és a lehetőségeket felelősséggel mérlegelve - az a Simonyi-Semadam kormány fogadta el, amelynek a külügyminisztere Teleki Pál volt. A békeszerződést a magyar Nemzetgyűlés 1921-ben ratifikálta, kihirdetését Bethlen István miniszterelnök és Horthy Miklós kormányzó írta alá. Azért is kell e tényeket ismerni, mert a nemzeti feledékenység és felelőtlenség reprezentatív politikusai és vak követőik időnként olyan kijelentéseket tesznek, miszerint az Antall-kormány mondott le a történelmi Magyarország egyes területeiről. A magyarságot sújtó igazságtalan döntés súlyos nemzetközi feszültséggócot teremtett. Tragikus módon szembefordította egymással azokat a közép-európai népeket, akik nehéz történelmük során egyformán áldozatai voltak a környező nagyhatalmak hódító törekvéseinek. Annál szomorúbb ez, mivel a történelemben e népek jóval ritkábban háborúztak egymással, mint akár nyugat-, akár dél- vagy észak-európai társaik, viszont sok esetben egymással szövetségben, közösen küzdöttek függetlenségük védelmében. Sőt, leginkább messzetekintő politikusaik és gondolkodóik a tartós együttműködés, esetleg egy konfóderatív államalakulat megteremtése útján hitték biztosíthatónak az egész térség szabadságát és függetlenségét a hódítónak és elnyomónak megismert nagyhatalmakkal szemben. Kossuth 1862-ben feledhetetlen szavakkal ajánlotta a dunai konföderáció programját: „Egység, egyetértés, testvériség magyar, szláv és román között! íme ez az én legforróbb vágyam, legőszintébb tanácsom! íme egy mosolygó jövő valamennyiük számára!" A „mosolygó jövő" helyett azonban Közép- és Délkelet-Európa a békerendszer haszonélvezői és kárvallottai közötti állandó feszültség és ellentét színtere lett. 1919 után a korábban szinte kizárólag egy viszonylag szűk értelmiségi körre szorítkozó viták és ellentétek kezdtek behatolni a társadalom mélyebb rétegeibe is. A nemcsak magyar nagybirtokosoktól, de a magyar egyházaktól is elvett földet diszkriminatív módon kizárólag az új többségi nemzetekhez tartozóknak, gyakran távolról jött telepeseknek, gyarmatosítóknak adták. Az iskolákban az új tankönyvek hamis mítoszokat terjesztettek és az „ezeréves elnyomók", a magyarok elleni érzelmeket gerjesztették. A kisebbségi helyzetbe került magyarokat százféle módon alázták meg, korlátozták belső törvényekben és nemzetközi szerződésekben biztosított jogaikban. „Mindegyik új államban felülkerekedett egyfajta szűk látókörű hivatalos nacionalizmus," és ennek célpontjai a kisebbségek voltak - írta Hugh Seton-Watson brit történész, annak a Scotus Viatornak a fia, aki az új Közép-Európa egyik megálmodója és létrehozója volt. A kisebbségi helyzetbe került magyarokat és németeket ugyan nem tudták megvédeni a türelmetlenség és jogtalanság számos megnyilvánulásától a békeszerződések részét képező, nemzetközi jogilag kötelező kisebbségvédelmi szerződések, ezek azonban mégis erős korlátokat szabtak az utódállamok önkényes viselkedésének. Az egyházak és a hitélet ugyancsak súlyosan megsínylette a békeszerződést. Az egyes felekezetek egyházkerületeit a határ szétszabdalta, Csehszlovákiában mind a katolikus, mind az evangélikus egyházban a magyar hívők kisebbséggé váltak, s az új állam politikájához igazodó egyházi vezetők a magyarok jogos nyelvi igényeit kevéssé vették figyelembe. Mai következmény, hogy öt éve hiába kérvényezi a háromszázezer leieknél is több szlovákiai magyar katolikus, kapjanak végre önálló püspökséget, első lépésként esetleg magyar nemzetiségű segédpüspököket. Romániában a Királyhágómelléki Református Egyházkerület hivatalos elismerésére közel húsz évet kellett várni. Az erdélyi magyar katolikus püspökök az elenyésző számú római katolikus és a jelentősebb számú görög katolikus románok kebeléből választott bukaresti érsek fennhatósága alá kerültek, így a közel egy millió magyar katolikus
