Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.

Jeszenszky Géza: Trianon - hetvenöt év távlatából

JESZENSZKY GÉZA Trianon - hetvenöt év távlatából Azt hiszem, kevés dolog van, amiben minden magyar, bárhol is él, bármilyen politikai eszméket vall és bármilyen a vallási hovatartozása, úgy egyetért, mint a trianoni békeszerződés megítélésében. De ami számunkra tragikus vereség - az igazságtalan, rossz és súlyos következményekkel járó béke legklasszikusabb esete -, az szomszédaink többsége szemében győzelem és történelmi igazságtétel. S a kívülállók között is kevesen értik meg és érzik át, miért be nem hegedő seb az 1919/20. évi amputálás. Mégis, mit tudunk ma mondani Trianonról önmagunknak, túl azon, hogy Európa egyik legrégibb államát és benne a magyarságot földarabolta, hogy nagyon fáj, hogy nem feledjük a teret, ahol történelmünk jelentős eseményei játszódtak, ahol annyi nagy emberünk született és alkotott, s ahol ma is több millió magyar áll helyt igen mostoha körülmények között? Mit tudunk mondani erről a tragédiáról a világnak, amit kész meghallani, aminek lehet foganatja? A tények és a következmények fölidézése persze mindig időszerű, hiszen minden nemzedéknek meg kell ismernie azokat a tényezőket, amelyek sorsát meghatározzák. De 75 évvel a békediktátum aláírása és hat évvel a nagy európai földrengés, a rendszerváltozás után azt hiszem azzal is szembe kell néznünk, ami a legaktuálisabb a Trianon-kérdésben: hogy mennyire sikerült fölszámolnunk ennek a történelmi szerencsétlenségnek a következményeit, és melyek a jelenlegi lehetőségeink és feladataink. Amagyar demokraták 1989 előtt hittek abban, hogy a diktatúra eltűnése meg fogja szüntetni - vagy legalább enyhíteni fogja - a nemzetiségi konfliktusokat, 1989 után pedig bíztak abban, hogy a szabadság és a demokrácia radikális javulást fog hozni Trianon elsődleges kárvallottai, a határainkon túl élő magyarok számára. Noha ebben a reményünkben is csalatkoznunk kellett, nem mondhatunk le arról, hogy próbáljuk megtalálni azokat az érveket, amelyek Európa és az egész világ felelősen gondolkodó emberei számára meggyőzően szólnak Trianon mai hatásáról, a belőle eredő veszélyekről, a megoldás lehetőségeit pedig biztató formában tárják föl. Amikor 1918-ban Magyarországon is megjelentek azok a térképek, amelyek a történelmi Magyar Királyság fóldarabolását mint a győzelemre álló antant-hatalmak egyik hadicélját tüntették föl, nagyon kevesen hitték el, hogy Kolozsvár, Mátyás király szülővárosa, Pozsony - évszázadokon át az országgyűlések és királyaink koronozásának színhelye -, a magyar középkor emlékeit megőrző felvidéki és erdélyi várak és kastélyok, az aradi vesztőhely, a színmagyar Székelyföld és Csallóköz vagy a török háborúk után újra betelepített és kemény munkával a legnagyobb terméshozamúvá művelt Bácska idegen kézre juthat. Amikor azután a békeszerződés mindezt szentesítette, akkor a magyar gondolkodás nem nagyon tett különbséget a románok, szlovákok és szerbek által lakott területek leválasztása és a túlnyomó többségben