Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.

Cserháti Péter: Megmaradunk. A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség hét éve

tek, illetve a maiaknak, éppen, mert új társadalmi közegben nevelkedtek fel, ez már nem volt olyan természetes. Ilyen körülmények között a független MEVISZ-ben látták a „zsinati-presbiteriánus hagyományok felújításának és érvényesítésének" (Alapszabály, V/5) egyik eszközét. Ugyanakkor több területen, a munka jellegéből adódóan - gimnáziumi, külügyi tevékenység, lapkiadás, gyülekezetek pályáztatása - szoros együttműködés alakult ki, ma elsősorban a Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági Bizottsága, illetve Osztálya (MEE IB és 10) keretében. „Bent és kint" együttműködni, mégis szabadon véleményt formáim és azt képviselni olyan ambivalencia, amelyet sokan számonkértek a MEVISZ-en, pedig - véleményem szerint - nemhogy természetes, de létének sajátja, fundamentuma is. Megfordítva: elnökként mindig öröm volt számomra, ha azt érezhettem, hogy kritikánk nem üres korosztályos elégedetlenkedés, hanem olyan „konstruktív ellenzékiség", amely mögött mindig egy csapat komoly, elvégzett munkája áll. Időnként súlyos veszélyt jelentett az a szándék, amely a MEVISZ-t a nagypolitika csatáiba akarta bevonni. Csalódást okoztunk a konzervatív kormányzatnak, mert nem váltunk szövetségessé az oktatáspolitika vagy a volt KISZ-vagyon kezelésének kérdésében. De az agresszív baloldali álifjúsági szervezetek miatt deformálódó Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsából (MISZOT) is kiléptünk testvérszervezeteinkkel, amikor ennek szükségét láttuk. Velük hoztuk létre a Felekezetközi Ifjúsági Konferenciát (FEIKO). Itt kell megemlítenem, hogy sosem voltam megelégedve az ökumenikus kapcsolatok és tevékenység színvonalával. A Keresztyén Ifjúsági Egyesülettel (KIE) pedig kifejezetten feszült volt eleinte a viszony, amikor számunkra érthetetlenül követelték tőlünk, hogy a Református Fiatalok Ifjúsági Szövetségével (REFISZ) egyesülve olvadjunk be az akkor még csak alakuló szervezetbe, majd ennek elmaradása után az evangélikus országos ifjúsági lelkészt hozzájuk - egy dominánsan ma is református túlsúlyú mozgalomhoz - osztották be az „ismert munkaerőhiány" ellenére is. Bár e konfliktusok gyakorlatilag megoldódtak, a közös munka mennyisége mégsem érte el azt a mértéket, amelyet a résztvevők súlya szerint kellett volna. Belső vitáink, konfliktusaink tárgya majdnem mindig a MEVISZ alakítása, strukturálása volt. Én - elnökként elég meghatározóan - mindvégig a szolgál(tat)ó, szervező és nem a mozgalmi szerepre helyeztem a hangsúlyt. Sok mai egyházi ifjúsági munkaág mögött volt a MEVISZ iniciativa az első, amiről ma már alig beszél vagy tud valaki. Kitartottunk az egyéni belépés és tagság mellett, mégha ez statisztikai vagy anyagi szempontból nemegyszer hátrányosnak is bizonyult. Nem szorgalmaztuk külön gyülekezeti MEVISZ csoportok alakítását sem, nem akartunk helyi feszültségeket, meghasonlást előidézni. E „szerénységünk, visszahúzódásunk" olyan jól sikerült, hogy a lelkészek egy része már nem is ismeri tevékenységünket, vagy csak egy-két főbb területet - amint ezt a MEE IB körkérdésére adott válaszok is tükrözték. Mi is érezzük, hogy a MEVISZ főváros centrikus maradt, és nem tudja a lelkészt ifjúsági munkájában helyi szinten hatékonyan segíteni. Ezen változtatni kell - ez volt a legfontosabb útravaló, amit záró elnöki beszámolómban is az új vezetőség lelkére igyekeztem bízni. Persze a kapcsolatépítés mindig két félen múlik. MEVISZ-elnökként hazai gyülekezetbe mindössze hat alkalommal hívtak bemutatkozó szolgálatra az öt év alatt. Ennél is jobban fájt például a fiatalok vándorlását, a modern egyházi fluktuációt követni kívánó „Háló" számítógépes adatszolgáltató programunk bukása - a teljes érdektelenség miatt.