Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.

Boleratzky Lóránd: D. Ordass Lajos püspöksége és rehabilitálása

rabláncot vállaljanak, vagy bitófán vértanúhalált? És ha ez Isten akarata, akkor ez az akarat nem legelsósorban mifelénk irányul, akiket gyülekezeteiben pásztori tisztséggel ruházott fel?"

4 D. Ordass Lajos látszólag elbukott az egyházi iskolák és az egyház identitásának megmentéséért folytatott harcban, az igazi győztes mégis ő maradt. A keresztfa tövében írt, a börtönévekre visszautaló legszemélyesebb meditációjában saját szenvedésében felismeri saját életének értelmét: „Életem értelme az lett, hogy Érted és Veled szenvedhettem. Úgy lehet: az emberek életem csődjének és gyalázatának tekintik a rajtam esetteket. Én áldlak Uram, hogy keresztfád tövébe állítottál. Most már tudom: Ezért kellett élnem."

5 Csak 1956-ban - még a forradalom előtt - kerül sor állami, és alig két nappal később egyházi rehabilitációjára, majd rövidesen ismét visszakerül az evangélikus egyház élére.

6 Részt vesz a mineapolisi Lutheránus Világszövetség nagygyűlésén, ahol másodízben is első alelnökké választják. Visszatérte után, 1957. novemberében az államhatalommal folytatott tárgyalások során azt követelik főle, hogy járuljon hozzá 15, a forradalom alatt mellőzött kollaboráns egyházi személy visszatéréséhez. Ezt ő már azért sem teljesíthette, mert az egyházi alkotmány értelmében ez hatalmában sem állt. Miniszteri biztost neveznek ki az egyház és a déli kerület élére és a lelkészeket a kongnia megvonásával hűségnyilatkozatra kényszerítik. Megindul ellene a hajsza állami és egyházi vonalon egyaránt. Ennek eredményeképpen 1958. június 24-én a déli kerület presbitériuma - arra hivatkozva, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa kényszer hatása alatt történtnek tekintette Dezséry László lemondását a püspöki tisztről - felszólította Ordass Lajost a püspöki tisztség átadására. A déli kerület presbitériuma pedig 1958 szeptember 1-i határozatával a déli kerület püspöki tisztét megürültnek nyilvánította és új választást írt ki, amelynek eredményeképpen Káldy Zoltán lett az új püspök. Ezt követően az egyház hosszú időre ismét visszasüllyedt a teljes kiszolgáltatottság állapotába, amit az 1958-ból közismertté vált ÁÉH-jelentés is igazol, mely szerint: „az evangélikus egyházban 30 kulcspozícióból 24-be került lojális pap."

7 Hogy mit jelentett a „lojalitás", azt sajnos tapasztalatból tudjuk. A politikai helyzet némi enyhülése után először 1983 végén ifj. Fasang Árpád emelte fel szavát Káldy Zoltánnál, majd az ÁEH elnökénél Ordass rehabilitációja érdekében, szava azonban süket fülekre talált. Végül is 1990 áprilisában kerül sor állami rehabilitációjára, amikor is az igazságügyminiszter megállapítja, hogy „az Evangélikus Egyház illetékes testületének 1958ban tett intézkedései, melyek végső soron D. Ordass Lajosnak a püspöki székből történt elmozdítását eredményezték, az akkori kormányzati szervek politikai megfontolásokon alapuló nyomására születtek, amelyhez felhasználták a hatályos jogszabályokat is."

8 Egy korábbi igazságügyminiszteri levél szerint „a tvr. (1957. évi 22. tvr.) jogszerűségének a felülvizsgálata a magyarországi evangélikus egyház joghatósága alá tartozik."

9 Az 1990. április 23-i igazságügyminiszteri leirat a Kormány nevében ünnepélyesen megköveti D. Ordass Lajosnét. 4 Ordass Lajos: Elmélkedés a négy evangélium együttes szövege alapján, é. n. 63. 1. 5 Ordass Lajos: A keresztfa tövében. Budapest, 1989. 10. 1. 6 L. szerzőtől: Az Ordass per. - Keresztyén Igazság, 1995. 27. szám. 15-24. 7 Politikatörténeti Intézet Fond 288 22/1954 iratanyag. 8 Lásd Keresztyén Igazság 1990. 6. szám. 31. 1. 9 Igazságügyminiszter 1989. november 3-i levele.