Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 9. (Pannonhalma, 2021)
I. Közlemények
26 Bakos Gergely OSB más itt élő szerzetes18 pedig nagy odaadással fogadta őt. Ő pedig két püspök kísérőjével és egész kíséretével19 egyetemben, amíg e monostorban tartózkodott, fölöttébb dicséretes magatartást mutatott.20 Mivel oly aláza to san, jámborul, becsülettel és szerényen viselték magukat, mintha szerzetesek lettek volna: részt vettek a zsolozsmán és megtartották a szent csöndet21 – úgy, hogy mindegyik szerzetes csodálkozott – a kántornapi böj töt pedig, mikor annak ideje eljött, betartották.22 A főtisztelendő bíboros úr meg mindennap szentmisét celebrált, még aznap is, mikor érkezett, és mikor tőlünk eltávozott. 23 3. Ezért aztán Szentháromság napján, ami akkor 1463. július 5. napjára esett, a bíboros – tiszteletreméltó szelídsége és alázatossága miatt – beleegyezett a szerzetesek kérésébe,24 hogy nagymisét mondjon. Miután pedig ily nagy főünnephez illő öltözetet öltött magára, s a főoltár előtt a szá mára e célra odakészített székbe leült, a következő módon kezdett el beszélni: „Mit kér ez a fiatalember, aki letérdelt előttünk?” 25 Egy e föladattal megbízott szerzetes pedig ezt mondta: „Főtisztelendő úr, ez egy diák, aki Bolognából jön, s igen óhajt szerzetes lenni. Ezért könyörögve kéri főtisztelendő uraságtokat, hogy méltóztassék megadni neki az novíciusok ruháját.” 18 A prédikációban értelemszerűen monasztikus szerzetesekről (monachi) van szó. 19 A familia már az ókori latinban jelentette valakinek a házanépét, háztartását, így a cseléd séget, a szolganépet is. Vö. a régi magyarban használatos famulus (segítő, kisegítő munkatárs, tanítvány, eredetileg: szolga) szóval. 20 A középkorban a főpapok s udvartartásuk viselkedése nem mindig érdemelte ki vendég látóik dicséretét. 21 Vö. RB XX, XLII, valamint LIV,23–24. Az állva imádkozás a tisztelet és figyelem kifeje zése. 22 A ieiunium quatuor temporum (itt csak quatuor tempora ) negyedévi böjtölést jelentett: 3-3 na pig június, szeptember és december hónapokban szigorú böjtöt kellett tartani. Ezeket I. Szent Callix tus rendelte el a 2. században, a tavaszi böjtölést pedig I. Nagy Szent Leó tette kötelezővé az 5. században. Hazánkban pl. Szent István II. Törvénykönyve a mindenkinek ismeretes kántornapi böjtöt húsevéssel megszegőt egy hétig elzárásra és böjtre ítélte. Benedek Regulája ugyanakkor nem föltétlenül ragaszkodott a vendégek böjtöléséhez – a kötelező, nem szerzetesi böjtöt leszámítva: RB LIII,10–11. 23 A konstanzi zsinat eléggé friss (1415) rendelkezése szerint böjtölés nélkül ebéd után nem volt szabad sem misézni, sem áldozni – kivéve a betegséget vagy egyéb szükséghelyzetet. Ez az ún. szentségi böjt, mely hagyományosan ételtől-italtól való teljes megtartóztatást jelentett éjféltől egészen a szentáldozásig. Értelemszerűen, ha (a 62 éves, tehát idősnek számító) Cusanus ezt betartotta, akkor csak reggel vagy kora délelőtt tudott misézni. 24 Hopkins a szerzetesek esdeklését (deprecantibus monachis) alkalmatlankodásként, sürgető zaklatásként (importunings) értelmezi. Mivel úgy tűnik, a szöveg e része nem közvetlenül Cusanus tollából származik, valószínű, hogy a lejegyző udvariaskodó megfogalmazásáról van szó. Vö. bevezetőnket. 25 Nicolaus itt a többes számú névmással saját magára utal.
