Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 9. (Pannonhalma, 2021)
IV. Szemle
210 Szemle sőbb, már szegedi irodalomprofesszorként ennek tapasztalatai nyomán szer vezte meg a Szegedi Fiatalok közösségét. Az önképzőkörök alkalmas terepet biztosítottak arra, hogy a gyerekek megtanulják a társadalmi élet hez szükséges csapatmunkát – nem véletlen, hogy a kommunizmus veszélyforrást látott benne, és szakkörökké alakíttatta őket. Hivatásformáló erejét mutatja, hogy a pesti önképzőkörökből került ki Pilinszky János költő és Horváth Tivadar színész is. Különleges fejezet lett a Rendházon kívüli világ bemutatása, amelynek két tanulmánya – vajon ez a szerkesztői koncepció része volt? – a témát a magyar–szlovák viszony egy-egy epizódja felől ragadja meg. Zakar Péter az 1849-es branyiszkói hős, Erdősi (Poleszni) Imre piarista tábori lel kész életét ismerteti, Sztakovics Erika azonban a magyarországi szlovák egyesületek felől láttatja Tomek Vince szerepét. Mindketten szlovák származásúak voltak, de erős magyar identitástudattal. Erdősi Imre például kifejezetten azért vett részt az 1848–49-es szabadságharcban, hogy a had ban a magyar üggyel szimpatizáló (és azért fegyvert is fogó) tótoknak anyanyelvi lelkipásztora legyen. Visszaemlékezések szerint távozásakor azt mondta, másnap elindul „meghalni, vagy megmenteni a hazát” – idézi Zakar (II. 202.), aki még egy érdekes jelenetről emlékezik meg. Erdősi az ütközet során behajította az általa korábban körbehordozott keresztet az ellenség közé, majd a tót katonák felé fordult: otthagynák-e Istenüket az ellenség ke zében. A provokatív, cselekvésre ösztönző akció párhuzamát ma a bolgár karácsony szokásaiból, már bátorságpróbaként ismerhetjük, amikor vízkeresztkor a folyóvíz megáldását követően a pap bedobja a keresztet a jeges vízbe, és a férfiak elindulnak érte, hogy kihozzák. Sztakovics Eri ka tanulmányában pedig Tomek Vince, a rend későbbi generálisa kap főszerepet a magyarországi szlovák közösségi élet föllendítésében. Kettős identitásáról 1974-ben úgy vallott : „nem lettem sem egész magyarrá, sem egész szlovákká, hanem megmaradtam mindig egész hungarusnak” (II. 211.). A világi életből visszalépve a Rendházba szinte hangos a csend: ez ugyan is a katalógus egyetlen olyan fejezete, amelyben a kiállításban ol vasható bevezető szövegen kívül nem található más magyarázat vagy tanul mány: kizárólag a tárgyak és ismertetésük, összesen 57 tárggyal. Noha a dra maturgiát dicséri ez a kontraszt, olvasóként mégis némi hiányérzetünk tá madhat a többihez képest csonka fejezet láttán. A sokszínű tárgyegyüttes és a hozzájuk tartozó, színvonalas leírások ugyanakkor részletgazdag képet nyújtanak a szerzetesi élet kisebb-nagyobb jellegzetességeiről. Ugyancsak szűkszavú a Színház fejezet, amely a magyarországi piarista színjátszás
