Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 9. (Pannonhalma, 2021)
IV. Szemle
Szemle 195 és a firenzei Calderinuscorvináról írt tanulmányok; ez utóbbiból megtud hatjuk, hogy a magyar kultúrdiplomácia fél éves késlekedése (az olasz hivatalnokok megkenésének elmulasztása) miatt – Schönherr Gyula erőfeszítései ellenére – miképp csúszott le a Nemzeti Múzeum az egykor Mátyás király könyvtárát gazdagító kódexről. Az ünnepi kötet második egysége (Irodalomtörténet, írásbeliség, nyelvemlékek) sem szűkölködik a felfedezésekben, sőt több valódi szenzációt is olvashatunk a tanulmányok között. A Magyarországon keletkezett latin nyelvű irodalom egyik első emlékének szokás tartani Szent Gellért Deliberatióját, amelynek forráshasználata – jelen esetben Cassiodorustól származó idézetekről van szó – gondos filológusként állítja elénk Szent Imre állítólagos nevelőjét. Jogosnak tűnik a tanulmány szerzőjének vélekedése, amely szerint a Deliberatio megírása csak jól felszerelt könyvtár folyamatos használata mellett képzelhető el, amelyre Gellértnek még magyarországi utazása előtt, csak Itáliában nyílhatott alkalma. A régóta kimondott elma rasztaló ítélet dacára a filológiai vizsgálat nem kevésbé megbízható írástudónak mutatja a Szent Margitlegenda magyar fordítóját is, aki így akár Ráskay Leával, a kézirat másolójával is azonos lehet. Fordítói tudatosság jellemzi a De imitatione Christi magyar fordítóját is, aki az átültetett művet kétszer is lejegyezte, előbb 1514ben, majd 1519ben; a két változat különbségei abból adódnak, hogy a fordító az eredeti latin szöveg alapján javításokkal élt, amelyekben valójában az első magyar fordításon eszközölt szövegkritikai jobbításokat tisztelhetjük. Ugyancsak nevezetes fordítást, Mária kis zsolozsmájának népnyelvi átültetését tartalmazza Magyar Be nignának a nagyvázsonyi pálos szerzetesek által másolt hóráskönyve. A korábbi vélekedéssel szemben a zsolozsma nem az esztergomi, hanem a kalocsaizágrábi hagyományokhoz áll közel, miközben anyagában az esztergomi úzus szepesi variációjának elemei is visszaköszönnek. A nem mindennapi felfedezések sorát egy Páviában készült, ma Chicagóban őrzött zeneelméleti műveket tartalmazó kódex ismertetése vezeti be, amelynek másolója a legrégebbi magyar nyelvű számsort is megörökítette. A tanulmány szerzője a korabeli Pávia magyar kapcsolatait feltérképezve nem is egy lehetőséget villant fel arra nézve, hogy a magyar számok ismerete hogyan is kerülhetett a 14. századi chicagói kéziratba. Még jelentősebb találat az a véletlen folytán előkerült 15. századi sermonarium , amely annak idején elkerülte a németújvári (ma: Güssing, Ausztria) ferences kolostor könyvtárát áttanulmányozó Fejérpataky László figyelmét, s amely, mint most kiderült, mintegy 600 magyar szót, köztük számos mondatot őrzött meg. Mivel
