Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 8. (Pannonhalma, 2020)

I. Közlemények

Egy bencés regényhős paradigmaváltása 57 klasszikus műveltségű tisztje. A regényben Vandál megverte Istenest. A 32­es kollégisták nem verhettek meg, mert én akkor Pannonhalmán éltem, Porgával sosem volt verekedésünk. Egy Porga hazájából való Patak környéki fiú beugratott egy verekedésbe, amiben én húztam a rövidebbet, de annak semmi politikai alapja nem volt. Ez az illető fiatalon meghalt elmebajban. Monogramja A. Gy. 42 Akármilyen szégyenletes volt ez, nekem intő jel volt. A szellem művelése mellett elhanyagoltam a testet, az egészséget. Egyik oka ez volt a kollégiumi távozásomnak, a másik Porgával függ össze. Por­gáról megsejtette a rendőrség, hogy illegális mozgalommal van kap­csolatban, és a kollégium egyik vezetője ki akarta ugratni a nyulat a bokorból. Összehívta az ifjúságot a díszteremben, és arról beszélt, hogy a kollégium a középosztály gyermekeié. De beszüremkedtek ide olyan szegény diákok is, akik itt tanulják meg, hogy mi a hálóing és a pizsama. Porga kiugrott a bokorból. Azt hiszem ott nyomban felszólalt, és kikérte magának az ilyen megkülönböztetést, ha akkor nem, akkor utána lement az irodába, és megmondta a magáét, és be­jelentette, hogy nem veszi igénybe többé a kollégiumot, kilépett. Ez volt úgy tavasz táján.43 A tanév végén bennem is megérlelődött ugyan­ez a gondolat. És bejelentettem én is kilépésemet. 44 Azóta sok minden megváltozott. Pistát könnyű sorsáért, a lányok­nál elért sikereiért nem irigyeltem. Stílusa is, élete is túl könnyű volt, és talán ma is az. A nehéz sorsok maradandóbb élmények for­rá sai. Évekig nehezteltem a szerzőre, aztán egy pannonhalmi kalau­zolás alkalmával 22 év távlatából látva mindent, kibékültünk. 45 A Nagyvilághoz be akart segíteni. Egy fordításomat elvi alapon nem fogadták el, a Vigilia leközölte később, pár levélváltás volt akkor S. I. és köztem, aztán semmi. A Madách­jubileumon gratuláltam neki egy 42 A monogram a régi kollégisták névjegyzéke – Szabadon szolgál a szellem , 241–255. – alap ­ján feloldható lenne, de ezt kegyeleti okból nem tesszük meg. 43 Porga Lajos – a Collegium vezetésének kérésére – 1935. október 5 ­én mondott le tagságá­ról, miután a rendőrség látóterébe került. Ld.: Garai (2014), 213. Személyére és távozásának okaira még visszatérünk. 44 Cziráki Géza kilépése 1937. június 28 ­án történt. Részletesen ld.: Gereben (2009), 85. A ki lépés okaira később ugyancsak visszatérünk. 45 Erre a kalauzolásra a mi diákkorunkban, feltehetően 1959 tavaszán került sor, többen em ­lékezünk rá az osztályból. Ugyanis stúdium (közös tanulási idő) volt, amikor László atya bejött az osztályba, és lelkesen újságolta, hogy most ment el Sőtér István és felesége, akik­nek megmutatta Pannonhalma műemlékeit. Azt már korábban is tudtuk, hogy ők Sőtérrel diáktársak voltak. A regényről azonban diákkorunkban (sőt később sem, a 2. kiadás megje­lenéséig) nem tett említést.

Next

/
Thumbnails
Contents