Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 8. (Pannonhalma, 2020)
I. Közlemények
Egy bencés regényhős paradigmaváltása 51 zárják.) A kollégisták csodálkoznak, hogy Istenest nem tartóztatták le. Méliusz t nagyon megviseli a sajtóban is hullámokat verő botrány, senkit nem enged magához, pedig a feldúlt lelkű Istenes be szeretne menni hozzá. Az igazgató becsapottnak érzi magát, csalódott tanítványaiban. Ismét előveszi halálfélelme: úgy érzi, ez az utolsó tavasza. Május elsején a kollégisták a kertben napoznak és olvasnak, amikor híre jön, hogy meghalt Méliusz : a katedrán, előadás közben esett össze. A fiúkat nagyon megrázza a gyászhír, különösen Istenest , aki úgy érzi , második apját veszítette el benne. A ravatalnál ő is helyet kap a díszőrségben. A fiúk felleltározzák a professzor könyvtárát, azután az élet megy tovább. Istenes elhatározza: el fogja hagyni a kollégiumot, hogy a világban valahol megtalálja a küldetését. Konstantin nak rossz sejtelmei vannak, háború vagy forradalom előszelét érzi. Menekül a magánytól, s ezért állandóan embereket hív magához. A vendégek felforgatják lakását, széthordják könyveit és nyakkendőit, agyonisszák magukat. De ő nem bánja, úgy érzi, eljött a vezeklés órája. Barátjuk, Lelkes Kelemen egy templomtoronyban lakik: „Verseiben ostort suhogtatott, bűnbánatot prédikált. Keresztény szeretet nevében akart egyesíteni mindenkit, a kereszt tövébe készült egybehívni az ellenfeleket.” (226.) Ő is meghívja néha vacsorára a baráti kört: ínyencfalatokkal és nagy szónoklatokkal traktálja őket. Konstantin elhatározza, hogy „még utoljára át akarja élni a megsemmisülő Euró pát” (229.), és ezért Flórián nal elutazik Olaszországba. Velence, Ferrara és Ravenna után Firenzébe érnek. Konstantin keserű és passzív, de Flórián lelkesen járja sorra a műemlékeket. A San Lorenzotemplomban a Medicisíremlékeket szem léli hosszasan, főleg az Éjszaka allegóriájába és az elrévedő tekintetű „őrült herceg” szobrába feledkezik bele. Olyannyira, hogy másnap – miután éjszakára bennreked a Boboliparkban – a csillagos ég szemlélése közben elborul az elméje. Konstantin néhány nappal később találja meg egy kórházban, és miután az orvosok azzal biztatják, hogy barátja gyógyítható, vonaton hazakíséri. Az 5. fejezet elején Istenes Gergely hivatalosan lemond kollégiumi tagságáról, búcsút vesz társaitól, elajándékozza könyveit (a Bibliát megtartja), és távozik: „sohasem látták többé, nem is írt senkinek.” (241.) Hollandiába ment, ahol nevelőszüleit akarta meglátogatni, akiknél gyermekkorában boldog éveket töltött: „talán ismét hívő lesz köztük, s polgár.” (Uo.) De az út felette kalandosra sikerül: Németországban elfogy a pénze, és a határtól Rotterdamig – éhezve és fázva – gyalog kell mennie. A Bibliából Jób panaszait olvassa Isten elleni lázadásul. Végül megérkezik Rotterdamba, felsóhajt: „Erasmus városában vagyok!” De korán örül: nevelőanyja épp haldoklik, a rokonság pedig nem engedi oda a betegágyhoz, mert attól félnek, hogy a volt neveltfiú örökségre számít. A rendőrségen jelentkezik, fogdába csukják. Itt is olvassa „az Ószövetség vad lapjait. Protestáns volt, szemérmesen húzódott minden érzelgéstől, lelki cicomától: Istennel csak küzdeni, viaskodni akart, haragját kiáltani
