Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 8. (Pannonhalma, 2020)
IV. Forrás
Szemle 297 amely a kö tet mintegy felét teszi ki, tartalmilag gondosan végigköveti a szöveget, és amely külalakjában is igényes, szürkeárnyalatos, egységesen jó minőségű képeivel önmagában is a kutatás komolyságát tanúsítja. A szöveg nyelvezete, különösen a kötetlenebb fejezetek esetében (Bevezetés, Utószó) és a történelmi részletek bemutatásánál olvasmányos és szellemes, azonban a művészeti emlékek tárgyalásánál meglehetősen tömörre sikerült. A recenzió elején feltett kérdésekre, miszerint mi dolga még az ifjú művészettörténésznek, ha elődei már befejezték a nagy történetek megírását, igen bonyolult válaszolni, a saját generációm meg talán abban a legjobb, hogy elkerülje a konkrét válaszadást, ha ilyesféle megosztó kérdésekkel találkozik. A vészharang megkongatása után, miszerint a művészettörténetnek vége van, a vég tulajdonképpen elmaradt, hiszen egyetemre járunk, ahol mű -vészettörténetet oktatnak, tanulmányok és monográfiák jelennek meg a művészettörténet témakörében, és konferenciákat rendezünk, hogy előadhassuk kutatásainkat és nem mellékesen, hogy gyarapodjon előadásaink és publiká cióink száma a statisztikai jegyz ékekben. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni azt a szakadékot, amely időközben a művészet iránt érdeklődő és a művészettörténethez valóban értő közösség között képződött. A művészettörténet-írás legnagyobb feladatának ma az tűnik, hogy elődeink téziseinek emendációja és a katalógusok, adatbázisok gyártása mellett ismét hozzáférhetővé tegyük a művészeti emlékekkel kapcsolatos tudásunkat a szélesebb közönség számára. Leginkább ezek „ azok a kihívások és lehető sé gek, amelyek a művészet történészeire és interpretátoraira ezután várnak a tradíció » nagy hídjának « felépítésében ”. 7 Suba Katalin 7 Takács Imre (1989), Feldarabolt idő , BUKSZ – Budapesti Könyvszemle, 1, 51–57., 55.
