Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 8. (Pannonhalma, 2020)

III. Régészet

210 Léhner Zita

folytonosságának eredménye, hogy minden földet érintő tevékenységgel óhatatlanul is régebbi korok emlékeit pusztították el. Ennek ellenére a templom korai periódusának részletei, amelyek minden kétséget kizáróan a középkorra keltezhetők, újfent napvilágot láttak, ezzel alátámasztva az írott és képi forrásokból ismert, a templom szerkezetét kisebb-nagyobb mértékben érintő átalakításokat. Régészeti szempontból egyértelműen a középkori templom szentélyzáródásának előkerülése a legjelentősebb, amely szentély a 19. századig állt. Középkorra keltezhető leletanyag igen csekély mértékben került elő, azok is szórványként, azaz objektumhoz, zárt réteghez nem köthetők. Ilyenek a templom körüli cserépbogrács-töredékek, illetve a templomon belül előkerült faragott kő töredéke.

A templombelső felújítása során az egykori apszist, pontosabban annak helyét a padlón a többitől eltérő járólapokkal jelölték, így emlékeztek meg a templom korábbi évszázadairól.