Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 7. (Pannonhalma, 2019)

II.Közlemények

Sümegh Lothár internálása és rövid pályaképe 157 A fokozódó feszültség végül akkor pattant ki ismét, ráadásul egy újabb tüntetés formájában, amikor az egyházi iskolák államosításának ügye egyre inkább terítékre került. 1948. május 15-én Ortutay Gyula már megelőlegezte, hogy az országgyűlés meg fogja hozni az erről szóló törvényt, ezért országszer­te – így Sopronban is – tiltakozások kezdődtek. Május 27-én, Úrnapján, a Szent Mihály-templomból indult körmenet végén ismét a diáklányok szószólói álltak bátran az élre. A Jakab-kápolna lépcsőjén felolvasták a nevükben szerkesztett „hűségnyilatkozatot”, amelyben kifejezték ragaszkodásukat az iskoláikhoz és Mindszenty József bíboros hercegprímás intézkedéseihez. Ugyanők június 7-ére tüntetést is szerveztek. 88 A tervek szerint a de­monstrációra a tömeg több irányból indult volna, majd a Várkerületen lévő Mária-szobornál futott volna össze. A felvonuláshoz csatlakoztak a bencés diákok, felnőttek, szülők, soproniak. A Széchenyi téren már kétezer fős tömeg alakult ki. A rendőrség a menetet tűzoltókocsik fecskendőivel akarta feloszlatni, végül sortüzet adtak le a levegőbe. A tüntetésről, majd az éjszaka folyamán és a következő napokban a városból többeket elhurcoltak és letartóztattak. Többeket a dél-budai internálótáborba szállítottak, 89 Antoni M. Aristella nővér és Németh Marianna IV. évfolyamos tanuló felett pedig 1948. június 17-én a Győri Népbíróság hozott ítéletet. A nővért egy évi börtönnel, a diáklányt egy havi fogházbüntetéssel sújtották . 90 Bár a Ribai M. Elma nővér által összegyűjtött dokumentumokban és visszaemlékezésekben nem szerepel, a Baumgartner Pál 91 és társai elleni nyomozás anyagaiban előkerül Sümegh Lothár neve is. Bánffy Miklós – aki a soproni bencéseknél, majd az erdészeti főiskolán tanult, és ekkoriban apja üzletében volt kereskedőgyakornok – 1948. június 9-én végzett priorálásánál írják: „Családja bigott katolikusok. A család szoros barátsági köréhez tartozik Kuczogi Marcell bencés igazgató, Sümegh Lothár bencés paptanár, aki ellen 1945. októberében a rendőrségen eljárás volt a demokratikus rendőrség ellen történt izgatás miatt. Ref. alá volt helyezve.” 92 88 Ribai (1997), 155. 89 Radics Józsefné, Németh Alajos katolikus pap és hittanár, Legény János gimnáziumi ta ­nár, Baumgartner Pál, Polán Géza, Albrecht Ferenc péksegéd. Uo., 156. 90 Uo. 91 Baumgartner Pál tanulóként az egyházi iskolák államosítása elleni diáktüntetés egyik szervezője volt. 1948. június 12-én internálták, amiről a soproni rendőrkapitányság állított ki véghatározatot 1879/1948. számon. Ribai M. Elma adatai szerint Győrbe, majd a dél-budai internálótáborba szállították társaival együtt. Ld.: ÁBTL 3.1.9. V-77813, Baumgartner Pál és társai, 6–7. 92 Uo., 88.

Next

/
Thumbnails
Contents