Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 7. (Pannonhalma, 2019)
II.Közlemények
150 Szokolay Domokos hozni a városban is ismert azokat a minden emberiességet megcsúfoló állapotokat, amelyek az internálótáborban vannak. Kik vannak itt fogva tartva? Sokan... minden bizonyíték nélkül, alaptalan vádak, egyéni bosszúból feljelentett férfiaknők, akik kihallgatás nélkül, hosszú ideje sínylődnek ott, internáltak (népbírósági felmentő ítélet ellenére is!), sőt, rendőrségi őrizetbevettek is! Pedig tudnia kellene a rendőrség vezetőjének és munkatársainak, hogy a vádlottat, gyanú sítottat 24, legfeljebb 48 órán belül tárgyi bizonyítékok esetén át kell adni az ügyészségnek, ellenesetben szabadlábra kell helyezni.” 57 A közigazgatási bizottság egy későbbi ülésén a nyilvánosság elé tárták az internálótáborról szóló tisztiorvosi jelentés részleteit. Bár a dokumentum aláírását a tábor parancsnoka megtagadta, annak tartalmát hitelesnek fo gadták el. Ebből kiderült, hogy a táborban rendkívül elszaporodtak a poloskák és a tetvek. A tisztálkodási lehetőségek hiányosak, az ellátás gyenge volt. Hám Tibor főispán a várost fenyegető járvány kitörésétől tartott. A szükséges priccsek még nem készültek el, ezért az internáltak a padlón feküdtek, a betegek kórházba szállítása késedelmesen történt meg. Havas András, aki a bizottságban a soproni MKP-t képviselte, talán cinizmustól sem mentesen úgy nyilatkozott, hogy 1919-ben és a „Gestapo börtöneiben” sem voltak priccsek. Úgy vélte, az internáltakat nem azért nem lehet munkára fogni, mert rossz az ellátásuk, hanem mert nem akarnak dolgozni. „Különben is – mondotta a felszólaló – a rossz híreket a hozzátartozók terjesztik a táborban uralkodó állapotokról.” 58 Ezt követően szállt be ismét a közéleti „ringbe” Sümegh Lothár, aki az Amit nem lehet tovább tűrni... című vezércikkében kelt az internálótáborban sínylődő emberek védelmére. Egybehangzóan a Soproni Ujság szellemiségével, úgy tartotta, hogy a demokratikus Magyarország felépítésének egyik feltétele valóban a „nemzeti katasztrófa” bűnöseinek és okozóinak felelősségre vonása és megbüntetése. Nem volt vitás számára, hogy őket el kell távolítani a helyükről és távol kell tartani az állami és politikai vezető pozícióktól. „Legyenek kis vagy nagy nyilasok és Volksbundisták, nincs helyük semmiféle párt vezetőállásában vagy bármiféle vezető szerepben. Akik egyszer oly szomorúan levizsgáztak, eljátszották a jogukat, hogy mégegyszer kísérletezhessenek bármilyen ügykörben.” 59 Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy egy magát de mokratikusnak meghatározó rendben a felelősségre vonásnak nem szabad ugyanolyan eszközökkel élnie, mint amilyeneket elítél. Éppen ezért 57 A közönség szava. Néhány komoly szó az internáló táborról, Soproni Ujság , 1945. november 9., 3. 58 A soproni internáló-tábor szörnyűségei a közigazgatási bizottság előtt, Soproni Ujság , 1945. november 17. 1–2. 59 Sümegh Lothár, Amit nem lehet tovább tűrni, Soproni Ujság , 1945. november 18., 1.
