Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)
IV. Szemle
358 Szemle fél éves eljárás, amely felbolygatta a fiatal szabad királyi város, illetve szinte az egész kalocsai főegyházmegye életét. Az esetet feldolgozó kötet két fő részből áll. Az első két fejezet na rratív jellegű, a további fejezetek pedig a történet elemzését adják különböző aspektusokból. A ferences, Rochus Szmendrovich 1 levelezése – erőteljesen személyes, intim jellege miatt – a szerző érdeklődését írójuk személyisége felé terelte. Ennek köszönhető, hogy az első fejezet egy életút rekonstrukciója. Szmendrovich indulásához fontos mentalitástörténeti adalékkal szolgál, hogy Turopoljéról származott, ahol épp gyermekkorában nagyszabású boszor kányper-sorozat zajlott. Szerencsés körülményként pozsegai plébános korából fönnmaradt egy könyvlajstrom is, amely Szmendrovich teológiai műveltségébe enged bepillantást. A fejezet alapján egy tudatos karrierépítő, az anyagiakkal eredményesen sáfárkodó pap alakja rajzolódik ki. Az életrajz „szilánkjainak” restaurációja után a narratív rész az 1767–69-es per leírásával folytatódik a második fejezetben. Szmendrovich 1766- ban került a zombori rendházba, rendhagyó exorcizmusainak kivizsgálá sára a kalocsai szentszék vizsgálóbizottságot menesztett. Maga az eljárás két körben zajlott. Először az esperes ideiglenesen megtiltotta az exorcizálást, majd a vizsgálat végeztével kompromisszumos megoldásként engedélyezték Szmendrovichnak az ördögűzést, az érvényes rituale szigorú betartása mellett, és kizárólag a katolikus hívek körében. (Ugyanis azzal is törvényt sértett, hogy korábban pravoszláv szerbeket is exorcizált.) A per anyag tanúsága szerint Rochus atya kiválóan tudta mozgósítani hívei táborát, emellett maga is minden érvet megmozgatott saját védelmében. 1769 májusában – mintegy kétévnyi csönd után – új feljelentés érkezett el lene Kalocsára. Szmendrovich egyenesen az érsektől kért kihallgatást, és igazát alátámasztandó, magával vitte „megszállottjait” is a nagyhatalmú egyházpolitikushoz. Az újabb szentszéki vizsgálat „orvos-szakértő” bevoná sával zajlott, s végül eltiltották a ferencest az exorcizálástól , aki ezt követően elhagyta a zombori rendházat. A tanúvallomásokból kirajzolódik Szmendrovich híveinek, illetve el len ségeinek köre. Előbbiekhez nagyrészt zombori polgárok és a város 1 Bárth a személynevek használatakor a forrás nyelvét veszi alapul, tudatosan szakítva a nemzeti történetírások nemzetiesítő hagyományával. Ezzel összefüggésben, a könyvben szereplő katolikus délszlávokat is korabeli gyűjtőnevükön, „illírekként” említi. Aki tisztában van a (történeti) magyarországi délszláv népcsoportok heterogenitásával, valamint a nemzeti látószögű történetírás konkrét időszakhoz kötött (mára elavuló/elavult) mivoltával, annak ez nemcsak elfogadható, hanem teljességgel érthető. (Ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy a görögkeleti műszó helyett szerencsésebb lenne az ortodox vagy épp – szerbekről lévén szó – a pravoszláv megnevezés, lévén előbbi a 19. századi magyar na cionalizmusnak egy pejoratív értelmű szóalkotása.)
