Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)
III. Forrás
Levél az 1848. március–áprilisi Győrről 277 eseményeket azzal vezeti be, mindenki kokárdát visel, egyesek feltűnően nagyot, „hogy már jó messziről feltűnjön nemzeti érzésük s nehogy va la kinek eszébe jusson abban kételkedni”. 17 Simon ezzel kapcsolatban csak annyit ír: „Másnapra mindenki kokárdát tüzött, ha megtámadtatni nem akart.” E megjegyzése alapján meglehetősen puskaporos volt a hangulat a városban. Fenye getve érezhették magukat a papok, a bencés tanárok is, nemcsak az Ecker által emlegetett pecsovicsok, hivatalnokok. Itt, a levélnek ezen a pontján Simon az iskolai eseményeket mesélésébe kezd. Nem volt elég, hogy a diákok részt vettek a városi forgatagban, buzdító, lelkesítő be szédeket tartottak a gimnáziumban is. Éppen mikor neki lett volna órája március 17én, szónokoltak a diákok, szónokolt egy kívülről jött győri ügyvéd is. 18 Tanítani képtelenség volt, megszűnt a fegyelem, a tanároktól is elvárták (Simon levelének az utalása szerint a diákoktól kapott) kokárda viselését. „’S nekünk örülnünk kellett, hogy megtürettünk becsülettel.” Mindezek ellenére nem hagyta el őt az egészséges tárgyilagossága és hu morérzéke. Ecker János leírja, március 21én mentek először a diákok őr ségbe, egyenruhás polgárok közé beosztva. Erről Simon Zsigmond azt jegyzi meg, hogy a polgárok „eleinte köszönték” az ifjúság részvételét, de a sok éjszakai kicsapongás miatt „ennek meggátlását leginkább azáltal gondolták elérni, ha a rendrei fölvigyázásban maguk is részt vesznek”. A szerzeteseket is felkérték az őrjáratokban való közreműködésre, egyszer este 9től hajnali 3ig ő is őrködött a Majorokban. A bencés rend, a gimnázium vezetése és a tanárok, rugalmasan alkalmazkodva az eseményekhez, folyamatosan értekeztek, leveleztek a fölsőbb hatóságokkal, és tanítottak, de nem vizsgáztattak. A levélíró március utolsó napjait a legnehezebb, legkeservesebb napokként élte meg. Március 28án létrehozták a nemzeti őrsereget, Simon tudomása szerint több mint 870 fegyvert osztottak ki. Ez Ecker János naplójában így jelenik meg: „Kai ser kapitány közlése szerint a katonai raktárakban jelenleg 800 puska van, de felsőbb parancs nélkül nem hajlandók ezeket kiadni.” Noha az ifjúság dicséretes önmérsékletet tanúsított – „elég ildomos volt” a vörös kokárdát el nem fogadni –, azért tanítási időben is a fegyverforgatást gyakorolták és „min denkor készek leendenek a’ szabadságért véröket ontani”. Simon tele van aggodalommal a haza és a rájuk bízott diákok sorsa miatt. Az nyugtatta meg valamelyest, hogy bezárják a tanévet és a diákok kétharmada hazamegy, mindjárt kevesebb lesz a gyülekezés a városban, „nincs annyi zaj, nincs annyi összecsoportozás”. Az április 1 jei örömhír a kivívott szabadságról újabb gyű léseket, felvonulást, dr. Kovács Pál és a hölgyek javaslatára utcanév17 Ecker-napló ( 1973 ) , 58. 18 Zánthó Mihály ügyészi naplója szerint Keresztesy Ambrus volt. Balázs (1980), 215.
