Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)

II. Közlemények

216 Prohászka László A Paradicsom rész Babits Mihály szerint Dante művének legfilozofikusabb része: „a középkori filozófiának legmagasabb fölemelkedései olvadnak itt szár­nyaló poézissé”. 124 Ezt persze nagyon nehéz képzőművészeti eszközökkel visszaadni. Metky alkotása viszonylag keveset nyújt az Isteni színjáték belső gondolati tartalmából. Megmarad a képzőművészeti kompozíció szellemi síkjában, így némileg színpadszerű hatást kelt. Arra vonatkozóan nincs adat, hogy a művész alkotásai Ravennában ré­szesültek­e bármilyen elismerésben. (A hazai szakirodalom és a lexikonok Metky műveinek a ravennai Nemzetközi Dante Biennálékon történt rész­vételét sem említik meg.) 1980­ban Óbudán volt kiállítva a fiatal kontyos női fejet ábrázoló Fe­leségem szobra, 125 amelynek fényképét közölte a tárlat katalógusa. 126 Karak­teres, kiváló alkotás, újabb igazolása annak, hogy Metky milyen remek portrétista volt. A művész kiemelt fontosságot tulajdonított munkái között a Mama című alkotásának, amelyet saját édesanyjáról mintázott. A művész, elmondása szerint, a szoborral édesanyjának, Metky Istvánnénak kívánt emléket állí­tani, aki takarítónőként dolgozva teremtette elő a pénzt ahhoz, hogy ő a Képzőművészeti Főiskolán tanulhasson. A fejkendős, mezítlábas idős asszony jobb kezében súrolókefét, baljában felmosóruhát tart. A művész szívügyének érezte, hogy ez az alkotása még életében köztérre kerüljön. 127 Tegyük hozzá: szerencsére, hiszen a főváros egy kiváló köztéri alkotással gazdagodott. Az életnagyságú bronzszobor 1984­ben – tehát még az alkotó életében – az M3­as metró Pöttyös utcai megállójának felszíni részén került felállításra. Maga az alkotás egyébként jóval korábban készült, a talapzatba bekarcolt METKY 984 felirat az öntésre előkészített mű utolsó simításainak dá tumára utal. A szobor fejének bronz változata a Magyar Nemzeti Galéria gyűjtemé­nyében található, Anyám címmel. 128 (Ez igazolja, hogy az 1984­ben köztérre került alkotás a művész édesanyjáról készült.) A fejszobor 38 centiméter magas gipszmintája a Pannonhalmán őrzött Metky­hagyaték része. 129 Ugyancsak az Anyám címet viseli az álló idős nő 27 centiméter magas bronzalakja. 130 Hasonló a ruha és a beállítás, mint a Mama életnagyságú 124 Babits (1979), 136–137. 125 PFM.KM.3190. 126 Lisztes (1980), 5. 127 Szilágyi András, a Budapest Galéria akkori munkatársának közlése (2018). 128 Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 72.59­N. 129 PFM.KM.3186. 130 PFM.KM.3166.

Next

/
Thumbnails
Contents