Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)

II. Közlemények

„Hív a harc és hív az élet...” 181

töt tünk nála. A látogatási idő lejárt, erre áttelepedtünk egy másik helyiségbe. Beszélgettünk, tréfálkoztunk, meséltünk. Endre elmondta, hogy 5 hónap alatt öten haltak meg Lipótmezőnek abban a szobájában, amelyikben ő is volt. A betegtársairól, a betegségéről mesélt (amely már lényegesen javult hál Istennek). (...) Nem panaszkodott, egy-két kúrán kívül alig beszélt kezeléséről. Elmondta, hogyan istápol egy fiatal férfit, aki az 1954-es árvízkor

mint katona, mentés közben beleesett a jéghideg Dunába, és izomsorvadást kapott. (...) Kétségtelen: mindannyiunk közül ő ment át a legtöbb megpróbáltatáson az érettségi óta. Vittem üzenetet neki a lányoktól: szilveszter után meglátogatjuk közösen, addig is üdvözlik és javulást kívánnak. (...)

Endre megmaradt a réginek: az érző lelkű, jó szívű és idétlen tréfákat kiagyaló régi barátnak. Búcsúzásnál elérzékenyült, de előtte néhány perccel még zavartalanul bezárt minket Gáborral a vécébe. Már ki akartunk mászni (...), amikor kinyílt az ajtó, és belépett egy ismeretlen. Mi Gáborral a fülke tetején ülve fogadtuk, Endre pedig határozottan élvezte a helyzetet...

Búcsúzáskor azt mondta, hogy írni fog, hisz sok mindenre nem tudott itt kitérni. (...)”

Endre 1960 decemberének végén kijött a kórházból, és a levél is megszületett. Tennivágyástól feszülő másik részletét már korábban idéztük. Hoszszú betegség után ismét Pannonhalmán járt, és ez az esemény nagyon felvillanyozta. Levelében erről is beszámol:

1961. január 25. (D. E. levele Budapestről Szombathelyre)

„(...) Míg én kórházban voltam, Te sokszor írtál, ami nagyon jól esett, és sok erőt adott és reményt a gyógyulásra. de én nem erőltettem meg magam a levélírásban, pedig talán Neked is jól esett volna, hisz a Te életed sem túl jó, és sokat kell küzdened. [A több hónapos kórházi tartózkodás részletes élménybeszámolója következik, beleértve a nála néhány évvel idősebb ápolónők szerető gondoskodását, és ennek tantárgyi korrepetálással való viszonzását.]

Szombaton hazajött az apám úgy, hogy beteg volt, s így a tervezett pannonhalmi utazását Gézával, az öcsémmel nekem adta át. 22-én lementem Pannonhalmára, Gézát vittem felvételiztetni. Jól sikerült neki, szóban már megmondta Norbert atya, hogy felveszik, szerinte már csak rám való tekintettel is. Nem tudom, mivel érdemeltem ki. Talán mondanom sem kell, hogy remekül éreztem magam. (...) László [a volt osztályfőnök] is nagyon boldog volt és elpanaszolta minden bánatát. (...)