Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
IV. Szemle
358 Szemle gyományos tanító rendi modellt követte, akkor a szerzetesek egy házfőnök vezetése alatt éltek az iskola melletti rendházban, mint például Baján vagy Székesfehérváron; ha pedig a monasztikus hagyományokat követték, akkor tulajdonképpen egy kon-ventuális perjelségként működtek, mint az egri gimnázium mellett, vagy Pásztón. Mindezeket figyelembe véve a címválasztásnál talán szerencsésebb lett volna a ciszterci rend magyar kongregációjáról , vagy, ahogy az I. rész harmadik bekezdésében olvashatjuk, a Ciszterci Rend Zirci Kongregációjáról beszélni, a tanító rend pedig olyan, a korszakban is használt és a történettudományban is elfogadott terminus technicus, amit idézőjel nélkül is bátran szabad használni. Áttérve a fejezet tartalmi részére, itt a szerző a ciszterci pedagógia sajátosságait kívánta bemutatni, amit a következő képpen lehetne összegezni. Alapja a valláser-kölcsön alapuló nevelés, mely mindenkor érvényes emberi értékeket közvetít. Ennek nélkülözhetetlen eleme a magasan kvalifikált tanerő, amely a ciszterciek esetében a hosszúra nyúlt teológiai és tanári képzés összességéből állt, amit gyakran külföl-di tanulmányutakkal egészítettek ki. Az iskolákban a tehetséges diákok önképző körökbe tömörültek, de a tanárok szükség esetén a felzárkóztatásra is bőven szán-tak időt. Az oktatás mellett nagy hangsúlyt kapott a nevelés, mely nemcsak a cser-készmozgalom keretei között zajlott, hanem Mária-kongregációk szervezésével és közös lelkigyakorlatok segítségével is. Ehhez járult még a szeretet iskolája , vagyis a tanár és diák kölcsönös tiszteletén alapuló szeretetteljes légkör. Felmerül ben-nem a kérdés: valóban csak a ciszterci gimnáziumokat jellemezte ez a fajta nevelési mód? Véleményem szerint nem! Ez az összeállítás akár egy bencés iskolatörténe-ti monográfiában is szerepelhetne, hiszen az önképzőkörök, a kongregációk, vagy a lelkigyakorlatok éppúgy jelen voltak a két világháború közötti bencés gimnáziu-mok életében, mint a piaristáknál vagy a premontreieknél. A cserkészet esetében pe -dig vitathatatlan a pesti piaristák 2. számú csapatának úttörő tevékenysége. A cisz terci nevelés másik alapja, a Schola Charitatis már inkább tekinthető sajátos ciszterci vonásnak, ugyanakkor a fejezet érvelését alátámasztó Endrédy-idézet is általában beszél az egyházi középiskolák szükségességéről. Mindezek természetesen semmit nem vonnak le a szerző érdemeiből, hiszen nem is tartoznak munkája fő sodrába, de ennek ellenére talán érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy a szerzetesi iskolák két világháború közötti társadalmi szerepének összehasonlító vizsgálata még elvégzendő feladat. Nem szóltam még a kötetben vörös fonalként húzódó Endrédy-életútról, melynek bemutatásá ra a szerző már több tanulmányát szentelt, sőt önálló könyvben is foglalkozott vele, de ebben a kötetben a rendtörténeti események összefüggésébe ágyazva részleteiben még jobban árnyalva láthatjuk. A zirci apát meghurcolása, fizi-kai szenvedése, a rendje és az egyház iránti hűségének történelmi források alapján történő bemutatása még inkább hitelessé teszi keresztény tanúságtételét. Abban is egyet kell értenünk a szerzővel, hogy az életútnak már csak egyetlen homályos pont-ja maradt, az utódlás kérdése, aminek további árnyalása elsősorban a rendi központ iratainak tanulmányozása után hozhat újabb eredményeket.
