Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
III. Forrás
296 Jordán Emil OSB hahelyiségben. Ülök a kis koporsóval szemben. Jobbkéz felől: kérges kezű magyar munkásember, majd ennek felesége; kezében kemény húsú, kövérke 4 éves eleven kisfiú. Aztán lányuk, 19 éves; horvát típus, mint az anyja; sorban: 11 éves vékony kislány. Emlékszem rá: tavaly még a Vila Pompeia-i iskolába járt. Utána a gyászoló apa édesanyja, a Kiss néni. Ő áll. Majd ennek lánya, ez hívott telefonon a temetésre. Könnyebben beszél már brazilul. A félkört be-zárva a koporsó mellett, a ravatalozó kis asztalra könyököl az édesanya, gon -dolkodik. Ugyan miről? – Bal kéz felől a brazil szomszédasszony, fésületlen, rendetlen ruházatú; ölében szorongatja kislányát, aki félénken húzódik be anyja piszkos ruhájába; ki-kiles, elkapja a fejét, ha arra tekintek. Kutatok az érzések arcon tükröző nyomai után. – Nagy hangú, szőke, zömök fiatalember jön a sorban; harmincasnak látszik. Ő a legfeszélytelenebb. Komának szólítja a gyászoló anya. Pár 18-20 éves emberke szorong még bent. Segíteni fognak a lányoknak a kis koporsó vitelében. Sírni egyelőre senki sem sír. A várako-zó gyászoló kör kellemesen beszélget, változatos témák, nevetgélés. Mintha az egyszerű fehér szemfedő alatt nem is lenne ott Antika viaszfehér, kihűlt, pár hónapot élt, sokat szenvedett testecskéje – ártatlan lelke nélkül. Antika már a Jézuskánál van – ez a közvélemény és hit. (Amikor gépelem ezt a leírást, 1992. febr. 19-én: már nem hiszem, mivel csak isteni csodával juthat el azonnal az Úr színe elé, mivel a mennyországot ki kell érdemelni; Antika csupán heteket élt élete első fázisában; a többiről nemigen tudunk valamit is. Fogamzáskor kapott adottságait, lehetőségeit a második fázisban kezdi kibontakoztatni.) Bol -dogabb, tökéletesebb, mint mi! Ha Isten megengedi neki, láthat bennünket, és mosolyogva mondhatná: „Anyuka, apuka, ne legyetek szomorúak, nekem most jobb dolgom van, mint ott lent volt a kisházban, hisz a földön sokat kel-lett szenvednem. Itt, a Jézuska országában mindenki víg, nevet, örül. Olyan jó nézni Jézuskát és Szűz Máriát. Majd szólok nekik, hogy Ti is ide jöjjetek.” Istenem, bárcsak oda juthatnánk! „Antika, szólj Jézuskának és annak a szép néninek. Szűz Máriának, ne feledkezzenek meg rólam sem, vegyenek maguk-hoz engem is, hisz én is nagyon, de nagyon szeretem őket.” Tompult révede -zésemből felriaszt a környezők hangos, profán társalgása. Valamit kellene mondanom, már csak azért is, hogy másra tereljem a beszédet. Megkérdezem az anyát, hogy miben halt meg a kicsi. Mondja, hogy már régebb ideje szen-vedett a kisfiú erős hasmenésben, sokat sírt, egyre gyöngült. Pénteken elvit -ték az orvoshoz. Ez azt írta elő, hogy szárítsanak meg egy banánt, meg egy kis kenyeret, törjék össze az egészet, és etessék meg a kicsivel. Így is tettek. Szombaton du. el is állt a hasmenés. Vasárnap még evett egy kis banán- és ke-nyérdarát. Este megint rosszul lett, és éjfélre meghalt. „Hiába, eljött az órája! Akinek meg kell halnia, az meghal, akár öreg, akár fiatal, nincs mentség!” – szól közbe a nagymama. – Egy másik néni, közel az ajtóhoz, két kis csemetét fog kézen, szintén valami fatalista megnyugvással parentálja el a kis halottat:
