Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
II. Közlemények
Az elfeledett pénztörténész: Balogh Albin OSB (1887–1958) 209 Hóman ugyanis 21000 márka bevételt határozott meg a külföldi pénzekből, amelyért 6000 márka magyar pénzt adtak a pénzváltásnál. Hóman számítá-sai alapján 13000 márkáért váltottak volna be 39000 márka értékű ezüstöt, miközben a nemesfémek bányászata királyi monopólium volt. Hóman viszont jogosan kifogásolta viszontválaszában, hogy Balogh tényekként igyekezett feltüntetni az ő számításait és feltevéseit, ráadásul Balogh tévesen említi a „barcasági szászok” adózását, holott a szebeni ispánság alá tartozó szászok adózásáról van szó. Ugyanakkor jogosan mutatott rá arra is, hogy Károly Ró-bert idejéig Magyarországon a nemesfémek szabad kereskedés tárgyai lehet -tek, a király kiváltságos bányatelepesei és bányászai aranyukat és ezüstjüket bátran vihették a piacra. Balogh a későbbiekben helyeslőleg nyugtázta, hogy Hóman pénzverési regalé val kapcsolatosan adatsorait hozzávetőleges számításoknak és feltevéseknek minősítette. 48 Az Ansbertus-féle Historia szerint az átvonuló keresztesek a pénzváltás-nál veszteséget szenvedtek a magyar pénzváltóktól (1189): „...akik tudniillik két kölni fillérért az öveikből csak ötöt adtak, és két friesachi fillérért négy magyar denárt, és a regensburgi vagy kremsi fillérért csak egy magyart adtak, amely alig ért egy veronait.” (Gohl Ödön fordítása). 49 A pénzváltás kapcsán két dolgot mindenképpen meg kell különböztet-nünk. Egyrészt a periodikus pénzújítást: az előző évi pénz újakra történő beváltását, amely esetben a régi pénzt 2/3 résznyi újért váltották, tehát a kincstár haszna elvileg 1/3 résznyi volt (ha az új pénzek ezüsttartalma cse-kélyebb volt, akkor ez a haszon tovább nőtt, de ezt a pénzrontásos rendszert éppenséggel III. Béla idejében szüntették meg). 50 Másrészt a külföldi pénzek beváltását: mivel idegen pénz nem foroghatott, azokat át kellett váltani hazai pénzérmékre: ebben az esetben, csalással, egészen nagy haszonkulcs is elér-hető volt (az Ansbertus-féle adat pontosan erre utal). Nagyon kérdéses, hogy az így megszerzett extraprofit befolyt-e a kincstárba, vagy jórészt a pénzvál-tóknál maradt, akik így a „saját szakállukra” dolgoztak. Mivel ez a rendszer nem igazán becsülhető, a pénzváltás teljes hasznát a legutóbbi szakirodalom 50%-ra teszi! 51A később még tárgyalandó III. Béla-kori kimutatásban az erdélyi idege -nektől beszedett 15000 márka kapcsán sok vita folyt, témánk szempontjából inkább csak az a fontos, hogy a vitázók által említett, az 1224-es Andreanum-ban (a dél-erdélyi szászok számára kibocsátott kiváltságlevélben) szereplő 500 márkát egyesek a Szeben-vidékiek teljes adójának, mások a pénzbevál-48 Hóman (1916), 421–424, 434–435, 440, 444–445; Balogh (1917), 77; Hóman (1917), 82; Balogh (1918a), 23. 49 MNA 16.50 Engel (1990), 36–37, 42; Barta (1993), 428. 51 Engel (1990), 38, 42; Barta (1993), 428–429.
