Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)
I.Tanulmányok
68 SZENDE LÁSZLÓ gyon éles és masszív.” A Régi falképek Magyarországon című, 1874-ben megjelent mű szerkesztői utóiratában Henszlmann kritikai észrevételeit foglalta össze, ahol időnként valóban vitriolosan fogalmaz. 135 Rómer mindennapjait Herman Ottó kedves soraival illusztrálhatjuk. „...most megint siet, mert mindig siet, a muzeum-folyosókon végig, az elmaradhatatlan kézitáskával, melyben akták, rajzok, cserépedények, ritka érmek, tantuszok sercegnek és csörömpölnek. Hirt ad régi harangok feliratairól, melyekhez csak létrán férhetett hozzá, majd pedig valami sir fenekéről, ahová nagy nehezen kellett lecsúsznia. Ma egy főherceget, holnap egy falusi rektort informál; a vas és réz »ócskászokat« (magyar néven tandlereket) revideálja; fogadja az adakozókat, megköszöni szóval és irásban még a fületlen gombot is, és minden embert az ajtóig kisér ki. Mindenek fölött pedig nagyban vesződik az archaeologia »piaci legyei«-vel, egy egészen sajátságos emberfajjal, mely ugy üldözi a régészt, mint a légy az állatot.”136 Hihetetlen lelkesedéssel tudott fogadni egy új leletet, példaként a már említett ozora-tótipusztai esetet hozhatjuk fel. „A vázak közt fekvő arany, és ezüst darabokat Bistitz Mór úr bemutatta, a régiségtár őrének, és midőn ez sajnálattal jelenté, hogy már idei budgetjének fenekén van a régiségtár, a lelkes hazafi azonnal kijelenté, miszerint a leletet nem eladás végett hozta, hanem ajándékképpen teszi le a nemzet oltárára! El lehet gondolni, mennyire sugárzottak az őr szemei, és hogy e derék fiatal urnak nem csak a kezeit szorítá, hanem örömében meg is ölelé!” 137 Az alapvetően nyugodt munkát csak néha zavarhatták meg olyan esetek, mint Kende István sikkasztási ügye. 1876 januárjában ugyanis a díjnoki munkára felvett egyetemi hallgató 10 darab érmet tulajdonított el eladás végett. A Múzeum szerencséjére a pénzváltónak ismerős volt az egyik pénz, mivel két évvel korábban részben az ő közvetítésével szerezte meg az Érem- és Régiségtár, ezért értesítette az illetékeseket. Az ügyet Hampel József vette a kezébe, aki természetesen tájékoztatta Rómert és Pulszkyt, ez utóbbi azonban, tekintettel a fiatalember előkelő családjára, nem akart nyilvános vizsgálatot. A szembesítés után Kende bevallotta tettét, és visszaadta a pénzek ellenértékét, így „a bíróság közbelépte nélkül intéztetett el az egész ügy”. 138 135 „Ellenben ha Rómernek volna igaza, az eddig megállapitott chronologiát gyökeresen kellene megváltoztatni; mit csak is alapos és tüzetes munkában, nem pedig röviden, ex cathedra tenni lehet.” „Nincsen tehát Rómer barátomnak sem oka, sem joga a tömjénfüstölőt fejemhez csapni.” RÓMER (1874), 161–163. 136 HERMAN (1877), 26. 137 PROHÁSZKA (2012a), 10. 138 „Ezért, nehogy a nyilvánosság kerülésével szerencsésen befejezett ügy minden nyoma feledésbe menjen és hogy a fölmerült körülményektől követelt intézkedések fontosabb mozzanatainak emléke fönmaradjon: az itt következő följegyzések készültek, melyek a n. muzeum érem- és régiségosztálya irattárában letéteményeztetnek.” Hampel József: Jegyzőkönyv a m.
