Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)
I.Tanulmányok
56 SZENDE LÁSZLÓ ember”-ként jellemezte, illetve fenntartásokkal kezelte a Nemzeti Múzeumhoz eljuttatott tárgyak értékét. „Én azt nem tehettem, mit ő, mert akkor fogva ültem78 – de Amerikába élve, talán szintén meg tettem volna. Ki a coulissák mögé lát, tudja, hogy roppant áldozattal és ritka hazafisággal sokat gyűjtött, és egy egészen uj osztályt állitott fel Muzeumunkban; – de lényeges része-e az egy nemzeti muzeumnak, melyben elszigetelve csonkán fog örökké állni, ha csak Amerikában szintén ugy mint a világ más részeiben nem tartunk Xantusokat – és Smithsonian Institution-féle jeles tudósokat, kik azoknak gyűjteményeit határoznák.” Rómer tud a másik jelöltről, Ürményiről79 is, akivel együtt ő is komoly pozícióba került volna: „ha a magas állású férfiak, kiknek van belefolyásuk, akkor Ürményi lesz a representáló igazgató, kiről az országnak kötelessége, hogy gondoskodjék, mivel mint hallom, nincs miből élnie, és mivel volt milliomost nem lehet hagyni, hogy éhen haljon – legjobb őt Kubinyi helyére alkalmazni – e mellé, mint szak-igazgatót engem akartak tenni, a régészeti custodiatussal. ” A karrier-lehetőség ellenére ő inkább Henszlmann vagy Ipolyi igazgatóságát látta volna üdvösnek: „Henszlmannak, mint Ipolyinak, még már tudománya is van – és egyébb érdeme is, mint az archaeologia.” Sőt Rómer számíthatott Kubinyi támogatására: „ő nekem megígérte maga protectioját – és csak azt sajnálta, hogy semmi ember, t. i. csak simpler barát, saját szavai, vagyok, se Hofrath, se finanzrath, se Regierungsrath – de így folytatá, »hiszen e bajon segíthetne a kormány, és adhatna egy kis titulust«.” A bencés tudós a kivárás mellett döntött: nem motiválta sem a szolgálati lakás, sem a fizetés, hanem az, hogy ebben az állásban tud leginkább a haza szolgálatára lenni. „Én barát vagyok, és így tudok csendességben működni és engedelmeskedni!” – fogalmazta meg önérzetesen, s ezzel egyúttal papírra vetette múzeumi hitvallását is. A kor kultúrpolitikája azonban több mint négy évet várakoztatta Rómert, aki energikusan vetette be magát új hivatalába. A múzeumi munka legfontosabb területein –gyűjtés, feldolgozás és közzététel – maradandót alkotott. Amint láttuk, a gyűjtemények gyarapítását Rómer tulajdonképpen már hivatalának elfoglalása előtt megkezdte. Igyekezett a közvélemény figyelmét felhívni az előkerült tárgyak beszolgáltatására, ennek érdekében 1866. június 15-én kiáltványt intézett 78 Rómert a szabadságharcban való tevékeny részvételéért a pozsonyi katonai törvényszék 1849. november 24-én nyolc évi várfogságra ítélte. Olmütz és Josefstadt voltak rabságának fő helyszínei. 1854-ben, a Ferenc József és Erzsébet házasságkötése alkalmából meghirdetett amnesztiával szabadult. RÁKÓCZI (1972), 324–325. 79 A Fővárosi Lapok szerint Ürményinél még az is jobb lett volna, ha Kubinyi marad az igazgató. „E szerint maradunk a réginél. Egyébiránt inkább is maradjunk, semmint vedren csöbört cseréljünk. A Pesti Hírnök jelöltjénél [Ürményi József] százszor inkább Kubinyi Ágoston úr, ki 22 évi csöndes működése alatt mégis csak tett valamit, habár nem sokat is.” S ZŐNYI (1992), 153.
