Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)

III.Forrásközlések

A SZOCIÁLIS TESTVÉREK TÁRSASÁGÁNAK KRÓNIKÁJA 327

[A deportáltak helyzete és egészségi állapota]

Hegyeshalom az első állomás, ahol rendes meleg ételt kapnak, ugyanis az ottani gazdasági századosnak a követségek 8.500.- pengőt adtak át e célra, és az illető jóakarattal használja fel, tőle telhetőleg emberségesen gondoskodva a menetelőkről. Azonban WC-ről, tisztálkodási lehetőségről nem történt gondoskodás, és így a 10 pajta környéke szörnyű bűzt áraszt, amit még a községben is lehet érezni. Magukban a pajtákban a betegek kigőzölgése és a szenny következtében a szag elviselhetetlen. Természetes, hogy a vérhas egymás után szedi áldozatait,

és így a fent említett százados naponként átlag 10-12 halottat temettet el, résztvevő szívvel elmondva felettük a Circumdederuntot

és a Pater Nostert. A halottak személyazonosságát nem lehet megállapítani, mivel névlistát nem vezetnek, és a legtöbbnél írás sem található. Ennek az is a magyarázata, hogy mikor a szerencsétleneket elfogják, minden iratukat, az oltalomleveleket széttépik. Az emberek átvétele darabszám [szerint] megy, akárcsak a jószágnál. A legszörnyűbb helyzetbe a betegek kerülnek, két túlzsúfolt pajtában, ahol egy fiatal, állítólagos orvos próbált ismét orvosságok nélkül „ápolást nyújtani”. Egymás mellett, közben-közben egymás fölött hevernek tehetetlenül, lázban nyöszörögve, eltorzult arcú emberroncsok. Kétségbeesett könyörgés, kiáltozás jobbról-balról, „mentsenek meg, segítsenek. Kereszténynek születtem és senki sem segít rajtam. Hol a Vöröskereszt? Mit ér a védettség? A nyilasok összetépték a menlevelemet, és most itt kell elpusztulnom, mint egy állatnak.”

Többen megőrültek a borzalmak között. Nem volt számukra elkülönített hely. Kiabálásukkal kínozzák a többieket. Dante pokla ez

– csak nem tart örökké. Részben a halál, részben a továbbszállítás, kivételesen a kiemelés vet véget szenvedéseiknek. Reggel a továbbindulás, kiállították a 16 évesnél idősebb, 60 évesnél fiatalabb embereket. Azonban már a kiválasztás is a leglelkiismeretlenebb módon történik. Egy ízben pl. a csendőrszázadoshoz kiszaladt a sorból egy kisleány azzal, hogy ő még csak 13 éves, lobogtatta iratait, amelyek véletlenül még megmaradtak nála. Ugyanaz az ember, aki az elbocsájtásnál ragaszkodott a legalaposabb igazoláshoz, durván ráordított, hogy elég nagy már, takarodjon vissza a sorba. Másnap aztán kiderült, hogy a kiválogatásnak nem volt semmi értelme, ami a pápai vagy más külföldi menlevél alapján történt. Miért nem történhetett ez a válogatás a szörnyű út elején a budapesti téglagyárban? Miért kellett a nyomorultakat végighajszolni az egész országúton, országon, hogy aztán kerüljenek vissza Budapestre? Természetesen az útba eső falvak népére ez a szomorú és borzalmas népvándorlás igen rosszul hatott. Sőt a jobbérzésűek nyíltan zúgolódtak az intézkedések és a kormányzat ellen, az anyagiasan gondolkodók pedig csúnyán