Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)
II.Közlemények
ETŰDÖK CZIRÁKI LÁSZLÓ OSB CENTENÁRIUMÁRA 225 az amerikai felszólításnak engedelmeskedjék. Menjen dolgozni. A legénység lazult fegyelme következtében a parancsot elengedte a füle mellett, és szinte lázadásban tört ki. Szemtanúja voltam, amikor egy honvéd a tábor területén ingénél fogva akarta megragadni a táborparancsnokát, ezt az enervált, gyenge idegzetű embert – ő maga henteslegény volt civilben –, és éktelen káromlások közt gyalázta. Ha a zajra elő nem keveredik az amerikai őrség, furcsa vége lett volna a lázadásnak. A vezető tisztünk lemondott, és egy új ember jelent meg, akit öreg utászok ismertek csak, a neve most is élénken él az emlékezetemben, a keresztneve is. Százados volt, a közepesnél valamivel alacsonyabb termetű, arányos testalkatú, arcvonásaiban semmi különös nem volt, szürke szeme, gesztenyebarna haja olyan volt, mint a többi átlagemberé. De amerre ment, sugárzott belőle a fegyelem. Az mindennek tudta a helyét, minden honvédet listába vett, minden képességüket ismerte, négyszemközt beszélt a legegyszerűbb honvéddel, velem is, aki legénységi állományú voltam egy csillaggal. Mik a terveink, ha nem juthatunk haza? Mire mernénk vállalkozni? Engem századírnoknak akart megtenni, de kérésemre, hadd legyek csak munkás, beleegyezett, mert hisz ilyen akart lenni a legkevesebb, én pedig éppen egészségem megerősítése céljából akartam kinn maradni a napsütésben csilléket tolni a hajóra és a hajóból a pályaudvarra, vagy a teherautókhoz, hidat építeni a súlyos amerikai teherautók részére, hogy azok rájárhassanak az uszályokra. A reggeli ébresztő kürtszóra történt, a munkába menet sorakozóba állt a nép, mindenkiről tudták, hol van, mennyit ér a munkája. A tiszteknek nem lehetett megparancsolni a vöröskereszt egyezménye alapján a napszámos munkát, így azok műhelyben dolgoztak, nyelvet kellett tanulniuk, míg mi dolgoztunk. A kemény utász koponyák eleinte morogtak a fegyelemre, de utána bevallották, jó, hogy jött ez a kemény ember, ellenőrizte a szakácsokat, hogy ne lopjanak, kihallgatást tartott, ügyeletes tiszt volt mindig a tábor területén, aki felelős volt a fegyelemért, és így tovább. Az amerikai katonák, akik a fegyelmet csak távolból ismerték, csodálkoztak, mikor vasárnap meneteltünk misére, egész századok. A nép nem tudott hova lenni a csodálkozástól. Katonáink megakadályozták szláv hadifoglyok gyilkossági kísérletét, és mindenki azt akarta, csak a magyarok ne menjenek el erről a vidékről, mert ha elmennek, a régi szerb és egyéb hadifoglyok, akik most szabadok lettek, sorozatos bosszúállást tartanak régi szállásadóik családjában.24 A fegyelem egy erős ember akaratán keresztül 24 Az utóbbi mondat a kéziratban ceruzával át volt satírozva. Elképzelhetőnek tartom, hogy az említett „szláv” hadifoglyok nem csak szerbek, hanem esetleg oroszok is voltak, innen a kettős óvatosság. Az 1957-es házkutatás után a feljegyzések – politikai vonatkozásban – mintha óvatosabbakká váltak volna.