Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)
II.Közlemények
222 GEREBEN FERENC A IV. osztály felé járunk. Ilyenkor már a gyeplőt, ahol lehet, lazán kell tartani. A prefektusnak, nekem, egyre inkább kisebbednem kell, nektek pedig növekednetek. (...) A prefektusi tekintélyt nem a papi ruha biztosítja, se a főiskolai tanulmányok, hanem a felelősség. Kell lenni egy olyan embernek, aki 17 növendék jellemének, vallásosságának kialakításáért felelős. Nem azért, mert az igazgató vagy a főprefektus néha ellenőrzi, hanem felelős a szülőkkel szemben, s ami több, lelkiismeretben, vagyis Isten előtt.” [Kiemelés tőlem: G. F.] A fenti szöveg (főleg a kiemelt részek) a Cziráki-féle pedagógia lényegét foglalja össze. Nagyon is modern pedagógia, helyenként kissé régies fogalmazásban (a szöveg pont 60 éve íródott!). A főbb sarokpontok (a már korábban hangsúlyozott következetesség és hitelesség mellett): az önállóságra nevelés, a kritika meghallgatására való készség, a neveltekre való ráhangolódás és a velük való lelki együttrezzenés képessége, a türelem és a határtalan szeretet – és mindez a jellemformálás és a vallásosságra nevelés, valamint a magyar nyelv és irodalom (itt most nem részletezett, de a gyakorlatban végzett) tanításának identitást alakító keretébe foglalva! Ez a program nem csak elvi program volt. Aki ismerte őt, az elvek gyakorlati megélésére számtalan példát tudna mondani. Álljon itt kettő közülük, saját példatáramból. Az első a neveltek kritikájának meghallgatására vonatkozik: „Emlékszem, hogy kamaszkorunk leglázadóbb szakaszában (...) viszonylag sok konfliktus alakult ki az osztály és ő közötte (...). Akkor megkért minket, hogy állítsunk össze egy delegációt, amely tolmácsolja az osztály kifogásait és kéréseit. A delegációt szobájában fogadta, és jegyzetelte, hogy tanítványai miket rónak fel hibájául.”19 A másik pedig az önállóságra neveléssel kapcsolatos, amely egyúttal a kreativitás fejlesztésének programját is magában hordozta: „Nevelési koncepciójának egyik legattraktívabb és legemlékezetesebb példája Fritz Hochwälder osztrák-svájci drámaíró művének, A szent kísérlet című ötfelvonásos tragédiának osztályunk általi előadása volt. (A dráma a jezsuiták paraguayi utópisztikus államának 18. századi drasztikus felszámolásáról szólt.) Az ötlet természetesen László atyától származott, ő lelt rá a szövegre a Nagyvilág egyik aktuális számában. A főbb szerepeket még a másodikos tanév végén kiosztotta. Majd harmadikos korunkban, 1958 őszén minden szabad percünket a darab betanulására, a kellékek előállítására és beszerzésére fordítottuk, de nem László atya, hanem az általa rendezőnek kiválasztott egyik osztálytársunk irányítása alatt. Az atya csak elindította a folyamatot, majd háttérbe vonult, és onnan figyelte a dolgok alakulását: 19 GEREBEN (2009), 89.
