Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)
II.Közlemények
214 GEREBEN FERENC Lesznek, akik keresni fogják benne az expozíciót, mások meg azt hibáztatják majd, hogy invokáció éppenséggel meg miért van benne, szóval sok okos ember kevésbé bölcs kérdésére legyen elkészülve az, aki az új idők, a megváltozott világ ifjúságának tükörképét akarja adni néhány száz oldalas történet keretében. Ez a könyv furcsán készült. anyagát ott lestem el az életből, mikor reg gelenként a hálóba, közös hálóterembe belépve a kegyetlen tapsra ütöttem össze kezemet. Mikor láttam a félig aléltan feltápászkodó diákfiúkat kivánszorogni a folyosó hideg kövezetére, reggeli tornára, minek értelmén többször töprenkedve, a választ nem talál(tam). (...) Amikor e könyv témái szívemhez értek, éppen leszállt az alkony, és utolsó sugarai kivételes kegyként betévedtek napfényt alig kapó szobám ablakán s alulról, mélyről egy Chopin-valcer sokszor lejátszott melódiája szállt felém elmúlt időket és a feledés ködében elhalványult arcokat felidézve. Úgy jöttem rá a gondolatra, mikor szobám úszott a füsttől, s mihaszna diákok kártyáikat csapkodták kerek asztalom körül, én pedig az íróasztalra könyökölve beláttam, hogyha mi öregszünk is, az élet gondoskodott magáról, hogy e fiatal szívekben és érésre kész elmékben menjen tovább. Korszerűtlen írás ez, mert hisz, aki írja, hívő. Sőt, pap. Nem tartozik ugyan abba a fajtába, melyet nyugodtan lehetne kegyes atyának szólítani. Kenetes szavak, amik mögött tartalom nincs, nem illenek a szájába. S nem az a diáklelkipásztor, akit körülrajonganak a tanítványai, vagy pláne imádnának. A fiúk tetszését egyszer-másszor kereste, de mindig rájött, hogy ez beteg dolog. Ahogy van, olyannak mutatja magát [kiemelés tőlem: G. F.], s ha így nem tetszik, más arcot nem mutat. De nem is ez a célja. De egy ilyen megáporodott és a Sátánnak meghunyászkodó korban próbálom megérteni, milyen nehéz élő hittel diáknak lenni és ami még nehezebb, ezekben a sivár években az egyházgyűlölettől kikezdett ifjú fejekbe, mindenféle hivatalos és nem hivatalos ideológiával megspékelt lelkek elé élni az Üdvözítő tanítását. [Kiemelés tőlem: G. F.] Mégis mennyi kedves élmény, hány szellemességében és eredetiségében soha meg nem ismétlődő helyzet és pillanat adódik a diákélet kapcsán, s a keserű évezredek óta rabszolgasors számba menő nevelői életnek micsoda mozgalmassága tárul elénk a sajátos illatú diákotthonban és porszagú osztályokban eltöltött esztendők alatt! S a diákélet legkisebb problémái mögött is a jövő emberének a körvonalai bontakoznak ki. E sorok írója nem a szemináriumból, hanem az életből jött egy küzdelmekkel teli, Isten-megengedte viszontagságos ifjúság után. S ha ránéz egy-egy diákra, ha nem is olyan, akiért felelős, látja tekintetéből a szülők
