Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)

II.Közlemények

172 BAJNÓCZI GÁBOR dozni látszó magyar nemzeti érzést, a hazafiasságot. A magunk módján részt vettünk az eseményekben, a hazafias tüntetésekben, november 1-jén az or­szágzászlónál tartott ünnepségen, majd a temetőben a hősi halottak sírjának megkoszorúzásában, a nemzetőrségben, míg arra szükség volt. Mindez a leg­nagyobb rendben, fegyelmezettségben történt. Lelkesen segítettek diákjaink a Diákotthon számára szükséges anyagi dolgok beszerzésében, s ma is áldozato­san teljesítik a kapuőrség nem kényelmes feladatát, s hosszabb időn át állandó szentségimádást végeztek a diákkápolnában a hazáért. Mindezért köszönet és elismerés illeti őket.” 59 Vagyis a főapát által kért „igaz eszmények szolgálata”, úgy tűnik, maradéktalanul megvalósult. c) A „távirati iroda” Az igazgató a forradalmi események ideje alatt a rádióadók által sugárzott híreket kis cédulákon kitűzte a faliújságra, tájékoztatva a diákságot a történtekről, így próbálta a világról szerzett információkat megfelelő formában mindenki számára elérhetővé tenni. A tevékenységbe bevonta a diákokat is, akiket az idegen nyelvű adások lejegyzetelésére kért fel. Vallomása szerint mindösszesen két napig je­lentek meg rádióadásokat összefoglaló hírek, azonban vélhetőleg ennél hosszabb ideig végezték a munkát. 60 Ez a faliújság szolgált a későbbi vádpontok egyikének: vádlói szerint az igaz­gató megszervezte és működtette a Pannonhalmi Távirati Irodát. A tájékoztató jellegű cédulák voltak ennek bizonyítékai. A kihallgatási jegyzőkönyvben így ol­vashatjuk a történetét: „Kérdés: Tegyen vallomást arról, hogy milyen célból szervezték meg a távirati irodát? [Válasz:] A Pannonhalmi Távirati Irodát azért szerveztem meg, hogy ebben az időben igen sokféle hír járta és a növendékek épp úgy, mint mi is, izgatottak voltak.”61 Valószínűleg maga Söveges Dávid is meglepődött azon a fantázia ­néven, amit kihallgatói találtak ki néhány papír gyűjtőnevére. A továbbiakban is igyekezett cselekedetét reálisan szemléltetni: „Az iroda megszervezését az is szükségessé tette, hogy az apátságban kevés volt a rádió és így igen sok ferde hír terjedt el az intézeten belül. Én ezeket a kósza híreket akartam megszün-59 PFL PBG Jegyzőkönyvek 1/1956–57. 60 SZALAI (2014), 187–188. 61 ÁBTL 3.1.9. V-141576. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents