Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)
II.Közlemények
KÉT SOPRONI BENCÉS VISZONTAGSÁGOS UTAZÁSA 1820-BAN 159 zést az atya. Innen aztán elkezdődik az igazi tortúra, a kocsi hol egyik, hol másik oldalára dől, a kerekek, a lovak mind a sárba süppednek, mire ők is kiszállnak, vagy inkább kihemperednek a kocsiból (terraeque advolvimur ambo – v. 155), s négykézláb próbálják kitapogatni az utat, merre menjenek. A kétségbeesett helyzetben persze érthető a haragjuk, de derűs természetük ekkor is fölülkerekedik elkeseredettségükön: Nunc ridere iuvat, nunc ira ardemus uterque / Fulminea, auxilium nunc petimusque Deum (vv. 163–164). Hiába lélegeznek azonban föl egy pillanatra, a patakba zuhanva elönti őket a víz, ami egyenesen a Mohácsnál a patakba veszett II. Lajos király szomorú végzetét idézi föl bennük. A vízbe süllyedt kocsiból nincs menekvés, maguk javasolják a kocsisnak, hogy legalább a lovakat mentse, ők hajnalig aligha mozdulhatnak innen. Minderre még rátesznek egy lapáttal, amikor sorba veszik a rájuk leselkedő esetleges veszedelmeket: útonálló betyárok törnek rájuk, halálosan megbetegszenek; s közben fölidézik, mit csinálnak bencés szerzetestársaik, s mennyivel jobb lett volna otthon maradni, élvezni a tűzhely melegét, és klasszikus auktorokat, Cicerót, Sallustiust, Quintilianust olvasgatni a mécses fényénél. Ekkor fáklyával visszaérkezik a kocsis, majd érkezik a segítség is, egy helybéli, aki tudja az utat, és kivezeti a lovakat meg a kocsit a tengerré vált patakból, s így elérnek Lichtenverthig (Lichtenwörth), ami mindössze nyolc kilométerre van Bécsújhelytől. Itt egy kocsmában (popina) ég egyedül világosság. Betérnek a fogadóba, bizony jócskán megéheztek, de vacsora már nincs, annyira késő van, hogy már a tüzet is eloltották a kemencében, a két atya tehát kénytelen korgó gyomorral nyugovóra térni. Reggel azonban bőségesen ellátják őket, fejedelmi reggeliben részesülnek, majd búcsút mondanak a kocsmárosnak és szolgálóinak, hálájuk a legforróbb kifejezésekre ragadtatja őket: Nil melius vestra peregrinis esse taberna, / Dulcius et vestro nil queat esse sinu (vv. 287–288), vagyis az utazók számára nincs ennél jobb kocsma, s nincs ennél az ölnél édesebb. Útra kelnek, s megdöbbenve látják, micsoda hatalmas kerülőt tettek előző éjszaka. Végül persze megérkeznek Bécsújhelybe, de úgy tűnik, a sok viszontagság mintha elvette volna az atyák kedvét a városnézéstől. Bernardin atya mindössze két sorban foglalja össze, hogy sok mindent látott ebben a kicsi, de fejlődő városban, amit másutt talán nem láthatna: Exigua prae stans urbs visu plurima digna / Exhibet, in quovis non revidenda loco (vv. 291– 292),10 hogy aztán a számára igazán fontos látnivalókat sorolja föl. Először az itt raboskodó Rákóczi Ferenc képmását szemléli meg, s alig bírja visszatartani a könnyeit. Aztán ott van Mátyás koronás képmása, III. Ferdinánd bullája, s végül a kard, mely levágta az összeesküvők fejét. Frangepán Ferenc és Zrínyi Péter kivégzése emlékének fölidézésével végződik a bécsújhelyi látogatás. Bernardin atya 10 Bécsújhely az 1834-es tűzvészben teljesen megsemmisült. Így igazán sajnálhatjuk, hogy Bernardin atyának nem volt kedve részletesebb beszámolót írni.
