Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)
II.Közlemények
A BIZAKODÓ OROSZLÁN 147 ‘s egyenes lelkével magát mindenekkel megszerettette. Az eránta való köz tisztelet annyival szélesebbre terjedett, minthogy nagy olvasásának minden alkalmatosságokban nyilván való jeleit adta a’ nélkül, hogy magát fitogtatta volna. A’ Görög és Deák nyelveken írt remek munkákat nagy szorgalmatossággal olvasván, azoknak böltsességével teljes esmeretségben volt. Értette az Olasz, Frantzia, és Német nyelveket is, ‘s azokat tulajdon elméjének tökélletesitésére fordította.” 11 Pannonhalmára kerülésének körülményeit a következőképpen említi a rendi törté netírás: „Novák Krizosztom dr., a designált főapát, mikelyt a visszaállítást bizonyosra vehette, még az ezt megvalósító királyi oklevél kibocsátása előtt meg tette a lépéseket, hogy a repetentia számára alkalmas tanárt szerezzen. Tóth Far kas volt jezsuitára, ekkor a soproni gymnasium igazgatójára gondolt, kinek 1802. január 9-én kezdett és 16-án éjjel befejezett levelében egyebek közt ezeket írta: »Készüljön a repetensek tanárának. Erről azt hiheti, hogy csak tréfából mondom, de hát néha tréfából mond az ember olyasmit, a mit később valóban megtesz. Remélem, hogy, ha a soproni viszonyokban változás történik, Győr vagy Pannonhalma nem fog épen Szibériának föltűnni.« Úgy látszik, ekkor még nem állapodott meg a főapát, Pannonhalmán vagy Győrött létesíti-e a repetensi intézményt; azonban csakhamar Pannonhalma mellett döntött. 1802. október 30-án – a soproni gymnasium a Rendre bízatván — Pannonhalmára érkezett Tóth Farkas, ez a »lassú, pedáns«, de jó nevű tanár, kit mások is szerettek volna megszerezni, hogy itt a repetensek tanára legyen.” 12 Ily módon tehát egyértelmű, mi célból, milyen módon került Pannonhalmára a kézirat – és az is, hogy szerzőjét milyen szálak fűzték a bencés rendhez. A cenzúrapéldány A jelen tanulmány keretei között vizsgált kézirat természetszerűen azért kerülhetett Tóth Farkashoz bírálatra, mivel a soproni Siess-nyomdában szándékoztak megjelentetni a megrendelők. (A halotti beszédek kiadását hagyományosan az elhunyt családja vállalta magára.13 ) A Dőry Ádám „ezer hét száz kilentzven 11 BOTZKÓ (1825), 121. 12 SÖRÖS (1911), 69–70. 13 Vö. KECSKEMÉTI (1998), 163–164.
