Dénesi Tamás - Dejcsics Konrád (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 2. (Pannonhalma, 2014)
I.Tanulmányok
82 PALLAGI PÉTER lyek jövedelmére vonatkozó levéltári adatok nagyon szegényesek. A precizitásáról ismert Keller Bálint számadásaiból úgy tűnik, hogy a csapláros előre meghatározott összeget kapott. De arra is van példa, hogy a kocsmáros a kimért bor akójáért 12 dénárban részesült.106 Az sem volt ritka, hogy a kocsmáros az év végi zárszámadások idején adós maradt a pincemesternek. 107 A kocsmárosok anyagi helyzetére vonatkozóan nyújt némi adalékot az 1769-es összeírás a szentmártoni kerület falvairól. Ebben az egyes települések földviszonyairól olvashatunk. A „Más Rendbéli Szánto Főldek Irtások és Rétek” kategória alatt pedig Bársonyos, Nyalka, Pázmánd, Varsány települések esetében a csapláros is108 rendelkezett ilyen jellegű földdel. Lázi, Péterd, Ravazd esetében fogadóst tün tet fel az összeírás, Écsen pedig nevesítik: „Hoffman Lőrincz Csappal egyűt bírja – 100”.109 Érdekes, hogy Szentmárton mezőváros esetében az összeírás szerint a csapláros nem rendelkezett ilyen földdel. Az urasági borok kocsmába szállítását – ahol lehetett – a Főapátság a csaplárosok feladatává tette. A Rendtörténet szerint például a kismegyeri kocsmáros annak fejében, hogy maga szállítja ki a kimérésre szánt bort a győri „apátúr ház” pincéjéből, három tehénre és két lóra való legelőt kapott az Apátságtól. 110 A Szentmárton mezővárosi úgynevezett alsó kocsma – a monostor melletti felső kocsmától eltekintve – az Apátsághoz legközelebb fekvő kimérés volt, feltehetően az uraság nem tekintette a borok ideszállítását akkora tehernek, hogy ilyen célra külön legelőt biztosítson a csaplárosnak. Sajghó Benedek már idézett 1739-es instrukciói szerint a kocsmárosoknak szám adáskönyvet kellett vezetniük a borforgalomról.111 Az előírás úgy rendelke zett, hogy mind a fenti, mind a lenti, azaz a mezővárosban lévő kocsmának is legyen egy könyvecskéje, amelyben vezetni kellett, hogy mely napokon hány akós hordót, milyen értékben mértek ki. Hasonlóképpen a pincemester is vezetett egy könyvet, amelybe a pincében írták be, mely napokon mennyi bort adtak át a kocsa kimérést végző személynek azonkívül, hogy italmérési szolgálatai alatt mentesül a robot alól, minden „kimért veder” után 4-4 magyar dénárt kellett volna kapnia urától. CIH 1526–1608, 276–277. 106 PFL GI 1. 15, 99, 106; TÓTH (1998), 205. A csanaki kocsmáros akónként 15 krajcárt kapott, mivel kocsmáj a kevesebb bort tudott értékesíteni, mint a szentmártoni. PRT V. 272. 107 1777-ben az alsó kocsma csaplárosa, Légrády Ferenc 369 Ft 44 dénárral maradt adós, és még az előző pincemester, Mauritius atya idejéből is volt 96 Ft adóssága. PFL GI 1. 2. 108 A csapláros mellett a következő személyek, kategóriák fordulnak elő: mészáros, bognár, kovács, molnár, pásztorok, bíróság, (bitang földek), egyházfi, templom, plébános, mester, no tárius, esküdtek. PFL AA 61. 13. 109 PFL AA 61. 13, 35, 44, 55, 63, 70, 78, 88. Sajnos az összeírás ezen részében nem szerepelnek a földterületre vonatkozó számadatok, az écsi adat esetében pedig mértékegység nincs, de feltehetően katasztrális holdról van szó. 110 PRT V. 292. 111 Levéltári kutatásaim során nem találkoztam olyan számadáskönyvvel, amelyet feltehetően egy kocsmáros vezetett volna. A számadások vezetésének megkövetelése más uradalmakra is jellemző volt: KÁLLAY (1980), 173.
