Dénesi Tamás - Dejcsics Konrád (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 2. (Pannonhalma, 2014)
I.Tanulmányok
BORKIMÉRÉS A SZENTMÁRTONI URADALOMBAN A 18. SZÁZADBAN 81 Dömötör, a mezővárosban Miolcseg Ferenc,94 a felső kocsmában Étsi Pál mérte ki az italokat. A kocsma bérlője néhány faluban zsidó volt, Ácson például Salamon Jakab bérelte a kocsmát.95 A zsidók térfoglalása az uradalmi kocsmáltatás terü letén ennek ellenére nem volt jellemző, sőt Szentmártonban mindig keresztény kapta meg a bérlés jogát. 96 A felsorolt adatok alapján kitűnik, hogy a kimérés feladatait főleg férfiak látták el, ennek ellenére feltűnőek a női kocsmárosokra vonatkozó adatok.97 Ha a kimérés élén kocsmárosnő állt, legtöbb esetben olyan özvegyasszonyról volt szó, akinek valamely férfi családtagja (apa, vagy férj) korábban kocsmárosként dolgozott, tehát az asszony/leány már rendelkezett korábbról egy kocsma üzemeltetéséhez szükséges ismeretekkel.98 Számos forrás utal arra, hogy ha férfi üzemel tette vagy bérelte a kocsmát, nem egyedül az italmérésből származott jövedelme, hanem más iparos tevékenységgel is foglalkozott.99 A szentmártoni uradalomban az volt az általános tendencia, hogy a csapszéket együtt kezelték a mészárszékkel.100 Ez nem csak azt jelenti, hogy a kettő az uradalomban általában egy helyen volt, hanem sokszor az üzemeltetést is egy személy vállalta magára. Azaz egy személyben volt csapláros és mészáros.101 A kocsmárosok és a mészárosok mente sültek az úrbéres szolgáltatások alól. 102 A különböző uradalomtörténetek arról számolnak be, hogy az uradalmi kézben lévő kocsmák esetében a kocsmáros az eladott bor mennyisége után kapott juttatást, így jövedelmét vizezéssel és egyéb módokon növelhette.103 Máshol meghatározott fizetéssel rendelkeztek.104 Van példa a két megoldás keveredésére: a csaplárosok alacsony állandó bérrel rendelkeztek, amihez még a kimért italok akója utáni juttatás járult.105 A szentmártoni uradalomban kimérést végző szemé - 94 PFL AA 61. 13. 7. 95 Ácson igen sok volt a részbirtokos, így az ácsi kocsmából minimális bevétele volt a Főapátságnak. PRT V. 344. 96 TÓTH (1998), 69. 97 Keller Bálint pincemester a kocsmáros feladatainak számbavételekor például a csapláros latin megfelelőjének nőnemű változatát használja. Az instrukció készültekor valószínűleg női kocsmáros volt Szentmártonban. PFL GI 1. 15, 25. Az Esterházyak lévai kocsmájában is volt női csapláros. KÁLLAY (1980), 171. 98 PFL GI 1. 15, 95–96, 99–100; PRT. V. 92, 229. 99 PFL GI 1. 15. 107; PFL AA. 61. 12. 6–7, PRT. V. 292. 100 PFL GI 3. 20; PFL GI 3. 3, 87; PFL AA 61. 12, 28, 724, 726–728, például Ravazdnál: „Macellum ex integro, Educillum ad mentem Legum pro Dominio adjudicari.” PFL GI 3. 18. Az a jelen ség, hogy a kocsmát más uradalmi haszonvétellel együtt kezeltették, üzemeltették, nem egyedülálló. A divényi uradalomban a kocsmát és a vámot adták egy kezelésbe. SZIRÁCSIK (2005), 149. 101 PFL GI 1. 15, 107. 102 PRT V. 313, 316. 103 SZABAD (1957), 94; RAVASZ (1938), 72; ACSÁDY (1948), 226; C SAPODY (1933), 28–29, 44. 104 SZIRÁCSIK (2005), 152. 105 GERENDÁS (1934), 143. Egyébként a fent említett példák is jól mutatják, hogy a törvény és a hétköznapi gyakorlat két külön dolog. Mert az 1550. évi 36. törvénycikk 7. paragrafusa szerint
