Dénesi Tamás - Dejcsics Konrád (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 2. (Pannonhalma, 2014)
IV.Szemle
SZEMLE 363 felmerülő praecedentia kérdésekre, a különböző szerzetesrendek országgyűlésen való részvételének problematikájára, többek között a jezsuita kérdésre. A tanulmányt záró fejezet P. Engelbert munkájával mint történeti forrással fog lalkozik. Azokat az anomáliákat, amelyeket az 1712. évi eseményről szóló különböző források közötti eltérések okoznak, a szerzetes írása sem fogja feloldani. Forgó elsősorban P. Engelbert és Lányi Pál, illetve a két bihari követ naplója közötti eltéréseket tárgyalja. Ebből kitűnik, hogy a forrás értéke igazából az új perspektíva megjelenésében rejlik, amelyből a katolikus klérus, a szerzetesrendek 1712. évi diétán való szereplését és vitáit láthatjuk. Hende Fanni tanulmánya két koronázás vizsgálatára terjed ki; az 1712. és az 1792. évi ceremóniákra. Bár első olvasatra talán szabadabb megközelítése ez a kötet tematikájának, Hende sok tekintetben reflektál az egyházi rend politikai kultúrájára, hiszen a koronázások kapcsán a klérus fontos szerepet játszott. Az a tény sem elhanyagolható, hogy a szerző az 1712. évre vonatkozólag P. Engelbert naplóját használja primer forrásként, I. Ferenc 1792. évi koronázásának kapcsán pedig a hivatalos országgyűlési naplót állítja a vizsgálat középpontjába. Hende rövid historiográfiai áttekintést követően tisztázza a dolgozat kérdésfelvetéseit, bemutatja a két koronázási helyszínt (Pozsonyt és Budát), valamint a ceremóniák rendjét. Ha politikai szimbólumokról beszélünk, akkor az itt megállapított rangsorrend legalább annyira nagy jelentőséggel bírt a résztvevők számára, mint egyéb, már említett praecedentia-kérdések. A szerző tanulmánya ezután két nagyobb részre osztható; az ötödik fejezet az egyházi szertartást, a hatodik fejezet a világi aktust tárgyalja. A királyi öltözet és a koronázási jelvények részletes bemutatásának Hende külön alfejezetet szentel az ötödik fejezeten belül. Az írás súlypontja itt a kortársakra koncentrál, pontosabban arra, hogy ezeket a szimbólumokat hogyan értelmezték. Így alkalmazza azt a már Forgó által is használt eszközt, hogy az olvasó figyelmét a szimbólumok tényleges jelentéstartama felé mozdítsa, így híva fel a figyelmet azok tényleges politikai funkcióira. A jelvények átadásáról és a korona felhelyezéséről, majd a nádor szerepéről szóló, következő alfejezetben a szerző részletesen tárgyalja a világi elem szerepét az egyházi szertartásban, meglehetősen alapos történeti kitekintést adva a kérdésnek. A hatodik fejezetben a szerző a lovaggá ütés helyszínére való vonulást, az Aranysarkantyús vitézeket, a koronázási esküt, a kardvágást és a lakomát veszi vizsgálat alá, korábbi, 17. századi ceremóniákat is bevonva ismertetésébe. A lakomán szintén előkerül az ülésrend kérdése, így Hende betekintést enged az arisztokrácia rivalizálásának mozzanataiba. A tanulmány röviden foglalkozik még a királyné-koronázás és a ceremónia zenei hátterével is.
