Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)
Lippai János: Posoni kert (1664 - 1667)
Avagy másképpen, a háború üdőben mennykőtül, rogyátul megveretett, avagy a gyökerét rágják meg a férgek, avagy az oktalan állatok a héját; avagy a kinyitásban, akár beültetésben megsértődött. CtlLXXIIl. A friss és zöld ágakat is szükség, hogy gyakran levagdalják, azokét kiváltképpen 1. Akik gyümölcsöt nem hozhatnak. 2. Akik a többinek eledeleket elvonsszák. 3. Akik a napot és szelet meggátolják az ő sűrűségekkel, hogy nem érheti jól és egyaránt se az anyai fát, se a többit. Mert ha se erőt, se fényt nem vehet a fa a napiul — gyümölcsöt sem hozhat. Holott annyi sok ágakra nem oszthatja elégségesképpen a táplálást. Azonkívül azokat az ágakat is mind le kell vagdalni, akik alul a gyökérbül nőinek ki, avagy a tőkének közepérül. Mert mindezek is akadályoskodnak a fának növésében. Jóllehet amazt nem szükség mind egyszersmind kivagdalni, hanem egy esztendőben egy részét, más esztendőben más részét, hogy csak egyre szolgálhasson a táplálás. Hanem ha kettőt, vagy hármat akarna ember meghagyni, hogy azokat egy darab gyökérrel elszakasztván, máshová ültethetnék. CCLXXIV. Még egy különbséget kell tartani a fáknak vagdalásában, vagy irtásában. Tudnia illik, hogy az öreg megrögzött fáknak ágait nem kell igen levagdalni. Mert a kivágott hely, a nedvességnek szűke miatt (aki azon mindenkor apad) nem veheti fel magát, hanem inkább meg kezd rothadni. Az mely dolog nem történik, hanem szintén némely aszú ágakat rajta hagynának is, avagy legalább egy részét levágnák is. Az fiatal fákat sem kell felettébb nyesni, avagy vagdalni, hanem csak szintén azt kell lemetélni; aki felettébb való ártalmas, avagy dísztelen áll. Azért az olyan fáknak legalkalmatosabb az nyesés és vagdalás, akik középszerű állapatban vannak. Mert azoknak legalább szükséges és inkább is elszenvedhetik. Azokrul a fölül megirt ágakat, mikor annak ideje lészen, jó száraz üdőben le kell vagdalni és még azt is, aki alul a legderekasabb ágon alá áll és lefügg, mert azonkívül is, magátul elvész. Az öreg ágakat sem kell igen kinyesni, hanem csak szintén azokat, akik belül sűrűén nőnek és Napnak sugárát elfogják. CCLXXV. Az vagdalásnak és irtogatásnak ideje. Elsőben közönségesen az mikor a fák erősek és könnyebben elszenvedhetik a sebet. Az pedig történik, minekutána leszedték a gyümölcsöt rólok és a levelei lehullottak; a fügén kívül, melyet akkor kell metélni, minekelőtte kifakad. Két üdőt rendelnek a vagdalásra, avagy nyesésre: kikeletet és őszt. De némelyek inkább januárban, februárban és márciusban nyesik a fákat, minekelőtte ki nem fakadnak, avagy bimbóznak. A meleg országokban jobb ősszel, hogy sem kikeletkor a fákat metélni, mert ezután mindjárt reájok jön a hévség és nem engedi, hogy a nedvesség kiterjeszthesse az ágakat; ősszel pedig nem kell efféle ártalomtul tartani. Egy szóval, Szent Márton napiul fogva böjtig, mind vagdalhatni, mikor még a gyökérben van a nedvesség, csakhogy ebben is megtartsák a holdnak forgását. A közkertészek azt jovallják, hogy holdfogytára, mikor a hold vége felé siet, légyen a vagdalás. Mindazonáltal, némelyek ilyen különbséget szabnak, hogyha ki a fának ágait le akarja vagdalni, hogy többször ne nőjenek; azokat holdfogytára vagdalja le, mikor kevés nedvességgel bírnak. Mikor pedig csak a tetejét, hogy ágasabban nőljön a fa, azt hold nevelkedésére cselekedje. Mert mikor a hold nevelkedik, nemcsak a fákban, de még a füvekben és egyéb állatokban is. Mikor pedig fogy a hold, a nedvesség is fogy benne. 86
