Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)

Nadányi János: Kerti dolgoknak leírása (1669)

Szent László füve nedvességtől minémüvek az emberek tes­tében a fövenyes kövek és szemölcsök. A rühödzés minden élő fákkal közönséges, mely a lassú harmatiul és ködtül a Fiastyuk feljövele után szokott esni. Némelyeknek kiváltképpen tulajdona a szeplő és amint az emberekben az inak külső részeit bántja leginkább a kén, úgy az élő fákban is, mert vagy lábokon, azaz gyökereken jő ki a be­tegség ereje, avagy az ujjokon, azaz ágai te­tején, melyek a több testtől legmesszebb vadnak. Különváló nyavalyája mindkettő­nek a dög, mely amint néha kiváltképpen való érző állatok neme között jár; úgy bizo­nyos élő fák között is. Az honnat néha az almafák, körtvély­­fák, cseresznye fák, néha a diófák, szilva­fák, barackfák, mondolafák, több fák kö­zött nyavalyáskodnak, száradnak és fonnyadnak. Az izesülés is vagy minden rész fájdalma ezekkel, valamint a szőlő fákkal is közönséges nyavalya; úgyhogy a szélvész az ő kinyiló bimbójokat elsza­­kasztja és amint Theophrastus szól, has­­mánt fekteti, vagy a véle való bánásnak tudatlansága megsérti. Mely ellenkezések az izekben vadnak, az honnat mondatik, ízben való betegség. Ellankadnak néha a vélek bánók vétségek miatt, mikor gonosz ütéssel veri, vagy nem idejében vagdalja, vagy rendeletlenül metéli ágait; ismét amikor a kertész vagy szántóvető tudat­lan, s a gyökereket tágasitja; s a fát há­mozza, vagy tompavassal üti, melyek miatt az hévséget, s hideget nehezebben szenyvedi, mert a kivülvaló ártalom, könnyen a belső részére is által hat. Leggonoszabb az, mikor a virágától megfosztatott élő fát a kőeső megveri, vagy záporeső megesi, vagy erős szél által járja, vagy hideg felhő és zuzmaráz esik reá. Mely utolsók mindenek felett ártal­masok, mivel ha egyszer reá esik, vakme­rőképpen rajta marad, amint másutt meg­138

Next

/
Thumbnails
Contents