Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)
Túzokvártán
elégítése (vajon miért van akkor annyi ugar?), s jó műtrágyázással egybekötve, az eredménye egyértelmű: azóta sem bújt ki a csodasárga virágom a hagymájából... Elveszett azóta más is, pedig milyen örömmel vette be növényhatározó könyvébe Simon professzor, hogy a Csíkosszélen 17 tő mocsári kardvirág él, amelyeknek illata is volt! De jöttek a szárazabb évek és a tehenek - örökre elveszett... Helyette azonban van terjeszkedő olajfüzes, amelyet akadtak, kik sikertörténetnek minősítették. Meg hát töltögetünk egyre bátrabban, pedig az agyagnyerő helyek egy évszázad alatt majdnem természetes élőhellyé váltak, a függő cinegéknek, s a mocsári pajzsikának. Igen, fejlődik a város - mondják. Rendben is van, de milyen áron? A ’70-es években még élt az Abonyi út mentén több helyen a gyapjas őszirózsa, „az a másik lila virág”, vagyis nem az ugyancsak ősszel virágzó sóvirágról szólok. A legutolsó foltok egyike, a mostani Szt. Hubertusz tér alatt (volt), s még egy parányi populációja a konzervgyárral szembeni buszmegálló mögötti mélyedékben kínlódik. De meddig? Nem a haladás ellensége azért a természetvédő szakember, még ha sokan ezt is állítják, de olyan felelősen gondolkodó ember, aki nem a szüleitől örökölt, hanem az unokáitól kölcsönzött természetet védi -a szűklátókörűségtől. Elképzelni sem tudja a laikus ember, hogy mennyi érték veszett el a város e belső területén is, pl. a Külső-Rákóczi-út belső hárssora, mézédes illatáljával, vagy az Aranyudvar helyén a térképészeti pontnak ismert öreg platán, persze a soha meg nem erősödött vadgesztenyék és szilfák a patogén gombák miatt pusztultak ki. Eltűntek, mint a gólyatöcs fészekhelyek a Cigányszéken, mert vélték az okosak, hogy vaksziken lehet gabonát termelni, ahol azért a hemyópázsit (Beckmannia eruciformis), vagy éppen a nagy goda (Limosa limosá)éppen még jól érezte magát. Mennyire bölcs volt pedig Gubody uram, a terület végében halastavat létesített, s onnan fogott hallal igyekeztek egészségessé tenni a ceglédiekét a táplálkozásban. Mit számít 10-12 további szigorúan védett faj ahhoz képest, hogy nyári zápor után a táborozó gyerekek piszkos lábbal gázolva a tocsogókban, megszépültek „lábilag”. Mit számít? A természet védelmének szempontjai másodlagosak, pedig Tiszadorogmán egy pusztai hangyaleső (Myrmeleon formicarius) élőhely - „kuksizásával” a külföldi tévések idegenforgalmat teremtettek. Eltűnnek itt az évszázados flasztertéglák is, amit meg kellett volna védeni, a magas kerítések, a szárazbejárók egy része, vagy ami esetleg megmarad, nem több mint csicsa. Mennyivel nagyobb élmény inkább egy gyíkot leteríteni bottal valamelyik temetőben, lelőni a barna rétihéját, amely nem is vitte, csak a görény, a csirkéket, meg elcsapni a siklókat. Szokás mondani persze, dolgozik az evolúció, ha engedjük dolgozni! Keserű példák, elfelejtett, elhomályosult természetértő világunkban. Talán nem a pusztába kiáltás, hanem tanulságsor a fontos: mi az, amit a jövőben másként kellene csinálni. Kiáltás kerül így e sorozat végére, felkiáltójellel, hogy legyünk okosan körültekintők, amíg nem késő. Lehet konferenciákat szervezni arról, hogy az ember 93
