Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)

Szalakótapárok

fáira, ahonnan rágcsálókra vár szüntelen. Az apró madarakat is gyéríti, ez az állandó és téli madárvendégek számára egyaránt komoly veszélyt jelent.

Száraz ágakból építi fészkét, finom anyagokkal, tűlevéllel béleli, amelyet 6-8 m magasan készít el. 2-3 tojást rak a tojó, s egyedül üli a fészket, de a hím hűségesen eteti, illetve hozza a táplálékot a fiókának is. Azok különben 35-36 nap után kelnek ki, s legalább ennyi idő szükséges ahhoz is, hogy kirepüljenek. Legtöbbször házi és mezei verebet, pintyeket és sármányféléket fognak; méretbeli eltérésen kívül, szinte a héja kicsinyített mása. Északi rokonai sokszor vetélkedhetnek egymással, főleg nagyobb teleken.

A vörös vércse (Falco tinnunculus), mely a baromfiakat is gyéríti, ugyanúgy védett, mint a magasabb védettségi kategóriába sorolt kék vércse (F. vespertinus), amelynek védett fészkelő helye az abonyi Kaszáló-erdőben található. Nem épít fészket, a vetési varjak, szarkák fészkét foglalja el, mivel telepben fészkelnek azok is. Júniusban kotlik el a tojó, a bélelt fészkekben 3-5 tojást rak, 24 nap múltán bújnak elő a fiókák. 4 hét elteltével repülnek ki a fiatalok, s tanulják meg a vadászás fortélyait.

A kék vércse nagyobb méretű rovarokat, apró madarakat, rágcsálókat pusztít, tehát kevésbé jelent veszélyt a baromfiudvarok számára, mint, a vörös vércse. A fészekalj ürülése után a szülők és a fiatal madarak együtt kóborolnak, majd útra kelve Dél-Európában vészelik át a telet. A vetési (Corvus frugilegus) és dolmányos varjak (C. cornix), valamint a szarkák gyérítése miatt és ürügyén, sajnos a fészekaljak szétlövése gyakran kék vércsék pusztítását okozhatja, akárcsak a fészkelésre alkalmas fák kivágása által.

CKU 1999.7 (30): 15.

83