Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)
Szalakótapárok
viszont a krimi motívum egyet azonban jelenhet: a lepkegyűjtés önfeledt és őrült kikapcsolódási forma vagy talán csak figyelemcsökkentő elfoglaltság lehet... A lepkészetről legalább a következő fontos dolgokat szükséges tudni: elsősorban szeretni és ismemi kell a természetet. Nem mellékes a lepke-és tápnövény fajismeret, a fajok életciklusának és táplálkozási szokásainak ismerete, legalább elemi szintű tudás, életmód ismeret (tápnövények ökoszisztémái, napszaki sajátságok stb.). A lepkészek számára talán a legnagyobb segítséget ezért is a botanikusok, a természetvédők, valamint a biogazdák adhatják. Hiszen általában olyan fajok élőhelyeit is védhetik az említett szakemberek, amelyek esetleg ritka, veszélyeztetett, sőt esetleg „csak szép” fajok védelmét is segítik tevékenységükkel közvetve vagy közvetlen formában. A löszön és homokon kialakult s megmaradt alföldi tölgyesek, a turjánok és a patak menti lapályok és völgyek nemcsak élőhelyet nyújtanak a lepkék, a pillangók számára, hanem e zónák ökológiai folyosót is képeznek. Az elmúlt évtizedek során dokumentálhatóan a következő védett fajok fordultak elő Cegléd környékén, azaz a Dél-Pest megyei édenben - szándékosan nem közöljük a pontos előfordulási helyet, mert azzal a turjánfoltok, továbbá a Dolina, a Hársas vagy a körösi erdők szenzációszámba menő lepkefajait veszélyeztetnénk. Sajnos, sokszor a gyűjtők nem tudják, mi az elég, pedig a bejelentési és fogásra vonatkozó engedély régóta közismert előírás. A mohóság viszont e téren is határtalan! A legnagyobb ritkaság a nagy pávaszem (Saturnia pyri), továbbá a vörös csüngőlepke (Zygaena laeta), és a sztyepp-lepke (Catopta thrips). Említést érdemel a kardos lepke (Iphiclidespodalirius), a lápi gyöngyházlepke (Brenthis ind) is. Szintén védettek a fecskefarkú lepke (Papilio machaon), a nagy tűzlepke (Lycaena dispar hungarica), az atalanta lepke (Vanessa alai anta), nappali pávaszem (Inachis io), a vörös rókalepke (Nyphalis xanthomorelas), s az útifű medvelepke (Parasemia plantaginis). A farkasalmalepke (Zerynthia polyxena), és egyes bagolylepke fajok (pl. Euxia hastifera) (de ezek nem mező- és erdőgazdasági tömeges kártevők!), továbbá az ún. szigonyos bagolylepkék magas eszmei értékkel szerepelnek az 1993. évi 12. sz. KTM rendeletben. Nagyon jó lenne, ha nem kerülnének - és más fajok sem - gyűjteményekbe, főleg nem az iskolai „kötelező” gyűjteményekbe. „Jobb években” ugyanis az állományokat megtizedelik, megfelezik szorgalmasan gyűjtögető osztályok... Sokkal kíméletesebb és jobb lenne a kívánatos fajokat olcsó matricákra nyomtatni, s csak belőlük készíteni lepkegyüjteményeket. Vagyis legalább annyira helyteleníthető a lepke-és másféle rovargyűjtés, mint a növénygyűjtés. Nincs ugyanis végeredményben értelme, mert pl. a közelmúltban a debreceni egyetem ökológusai érdeklődtek tőlem, vajon léteznek-e a környékbeli és helyi közép-és általános iskolákban régi rovar-és növénygyűjtemények. Bármennyire is hihetetlen, ezekből a diákok által összeszedett fajokból, tételekből még mutatóban sem maradt meg semmi! Ezekből a kályhákban, kazánokban 2-3 évnyi tárolás után legfeljebb néhány kalória hőmennyiség lett... 76
